A védő szerint a gyanú ingatag lábakon áll.


A 27 éves és kitoloncolására váró F. Hasszánt pénteken állították elő a nyírbátori befogadó központból, azért, mert a gyanú szerint korábban az Iszlám Állam terrorszervezetben harcolt.

A 444 úgy tudja: a férfit június végéig tarthatják bent. Ügyvédje, Kelen László szerint a gyanúsítás egyelőre ingatag lábakon áll, mert a fotókon a férfi szinte felismerhetetlen.

Ártatlanságára utal a védő szerint az, hogy F. Hasszán analfabéta, iskolázatlan ember, aki írástudatlanként nehezen vezethette az Iszlám Állam egységeit, koordinálhatott volna merényleteket.

Hozzátette: a homszi kivégzésben való részvétel ügyében egy belga védett tanú tett rá terhelő vallomást.

(Fotó: TEK)



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!