Az egypetéjű ikertestvérek, Jill Justiniani és Erin Cheplak ugyanazon a napon ünnepli a születésnapját, és újszülött fiaik is egy napon jöttek világra - számolt be az ABC.


Az előzetes számítások szerint 10 nap különbséggel jött volna világra a két baba, de a kaliforniai ikertestvérek végül május 5-én adtak életet Olivernek és Silasnak, ráadásul ugyanabban a kórházban, mindössze néhány óra különbséggel. Továbbá a két fiú súlya és magassága is megegyezett.

Egy részem azon gondolkodott, hogy ennek mekkora az esélye? Nehezen hittem el, hogy így alakult, ugyanakkor volt bennem egyfajta nyugalom is, mert annyira természetes és sorsszerű volt az egész

- mondta Justiniani.

A nővérek szerencsésnek érzik magukat, mert a terhességük alatt minden felmerülő kérdést meg tudtak beszélni, folyamatosan ellenőrizték, segítették egymást.

Ez a későbbiekben sem változik meg, mivel öt percre laknak egymástól, ráadásul mindketten gyermekgyógyászati ​​terapeutaként dolgoznak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!