Bár még nem győzte le az emberiség a világot 2020-ban letaroló SARS-CoV-2 vírust, a kiindulóhelyén, a kínai Vuhanban már úgy élnek az emberek, mintha csak rossz emlék lenne a járvány - írja a Mirror című brit bulvárlap.

A 11 milliós városban tömegek gyűltek össze az utcákon és zsúfolásig megteltek a szórakozóhelyek 2020 utolsó estéjén. Megtehették: Vuhanban, ahol az év elején a világ legszigorúbb kijárási korlátozásait vezették be, május 10-én regisztráltak utoljára helyben történt fertőzést.

Bár a város élete azóta úgy ahogy visszazökkent a normális kerékvágásba, és újraindult az éjszakai élete is, a szilveszterkor bulizók túlnyomó többsége a biztonság kedvéért maszkot viselt.

Kapcsolódó

Tízszer annyi fertőzött lehetett Vuhanban, mint amennyit jelentettek

Mint korábban írtuk, 2020 január 23-án a nagyvárost teljesen elzárták a külvilágtól, töröltek minden repülő-, vonat- és buszjáratot, lezárták a városba vezetők főutakat. Magában Vuhanban a hatóságok drákói zárlatot foganatosítottak, több mint két hónapig szünetelt a tömegközlekedés, zárva voltak a boltok, és helyi lakosok milliói nem tehették ki a lábukat otthonukból, még élelmiszerboltba sem mehettek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!