Az egyik vezető brit járványügyi szakértő szerint Nagy-Britanniában már nem országos kiterjedésű a koronavírus-járvány.


Ezt támasztja alá a BBC brit közszolgálati médiatársaság pénteken ismertetett elemzése, amely szerint több mint 20 millióan élnek olyan nagy-britanniai térségekben, amelyekben egész áprilisban egyetlen haláleset sem történt a koronavírus-fertőződésből kifejlődő Covid-19 betegség miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) ugyancsak pénteken ismertetett friss heti felmérése azt mutatta ki, hogy az Egyesült Királyság teljes lakosságához mérve egy ezrelékre csökkent a koronavírus-fertőzöttek aránya.

Tim Spector, a King's College London egyetem tanszékvezető járványtanprofesszora a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva pénteken kijelentette: a King's College számításai szerint Nagy-Britanniában ma már átlagosan mindössze egy a 40 ezerhez a Covid-19 tüneteinek kialakulásához vezető koronavírus-fertőződés esélye.

Hozzátette: a jelek szerint Nagy-Britannia túljutott a koronavírus-járvány országos kiterjedésű szakaszán, és olyan időszakba lép át, amelyet szélesebb lakossági körre nem kiterjedő, alacsony fertőzöttségű helyi gócok jellemeznek, általánosságban szintén alacsony fertőződési kockázattal.

Spector professzor hangsúlyozta, hogy a nagy-britanniai koronavírus-fertőzöttségi mutatók most már a legalacsonyabbak között vannak egész Európában, és a szűrővizsgálatokkal kimutatott új fertőződések száma továbbra is csökken, hozzávetőleg 10 százalékkal minden héten.

A King's College vezető járványtani professzora kijelentette: tudja, hogy az emberek sok helyen továbbra is félnek kilépni az ajtón és felkeresni a helyi pubot, de azok, akik a legalacsonyabb fertőzöttségű országrészekben élnek és megkapták a koronavírus elleni oltást, most már sokkal lazább életvitelt folytathatnak, mint eddig.

A BBC a járványügyi adatokból levezetett, pénteken ismertetett felmérésében kimutatta, hogy hozzávetőleg 22 millióan élnek olyan nagy-britanniai országrészekben, amelyekben egész áprilisban egyetlen halálesetet sem okozott a Covid-19 betegség.

A brit közszolgálati médiatársaság adatelemzési vizsgálata alapján az angliai helyhatóságok 44 százaléka, a skóciai önkormányzati hatóságok 56 százaléka nem jelentett egyetlen halálesetet sem a hónap eleje óta.

Az országos átlagon belül vannak olyan területek, amelyekből sokkal hosszabb ideje nem érkezett jelentés koronavírus-fertőződésből eredő halálesetről: a több mint 260 ezer lakosú délnyugat-angliai Plymouth kikötővárosban 58 napja, Oxfordban és Maidstone-ban 60 napja nem halt meg senki Covid-19 betegségben.

Az összesítés szerint április eleje óta az egész országban kevesebb mint 600 halálesetet okozott a koronavírus-járvány.

A BBC hangsúlyozza, hogy január első négy hetében országszerte több mint 30 ezren haltak meg Covid-19 betegségben.

A brit statisztikai hivatal ugyancsak pénteken ismertetett, széleskörű lakossági próbaszűrésekre alapuló becslése szerint a 67 millió lakosú Egyesült Királyságban jelenleg 66 ezer a koronavírus-fertőzöttek száma, vagyis a lakosság nem egészen egy ezreléke fertőzött.

A brit koronavírus-járvány januári csúcspontján 1,25 millió volt országszerte a koronavírus-fertőzöttek száma az ONS akkori becslése szerint.

A statisztikai hivatal pénteken bemutatott új felmérése azt valószínűsíti, hogy Angliában jelenleg 54 200 a koronavírus-fertőzöttek száma.

Ez azt jelenti, hogy 1010 lakosra jut egy fertőzött, vagyis a lakosság 0,1 százaléka hordozza a koronavírust.

Ez nagyon jelentős csökkenés, hiszen a múlt heti hasonló vizsgálat 610 lakosonként mutatott ki egy koronavírus-fertőzöttet Angliában.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!