Mo Farah, négyszeres olimpiai bajnok atléta az utolsó esélyét is elszalasztotta, hogy kvalifikálja magát a tokiói olimpiára.

A 38 éves brit futó 27:47.04 perc alatt teljesítette a tízezer méteres távot, amivel 27 és fél perccel lemaradt a szintidőtől. Pedig sokáig jól haladt, de a táv utolsó negyedében már lelassult.

Köszönöm mindenkinek a biztatást. Nem tudom, mit is mondjak, minden feltétel adott volt számomra. Szerencsés és hálás vagyok, amiért ilyen hosszú volt a karrierem, de ma már ennél többre nem vagyok képes

- idézte az MTI a legendás atlétát.

A hatszoros világbajnok Mo Farah a finn Lasse Virén mellett a másik olyan atléta, akinek egymást követő két olimpián sikerült 5000 és 10 000 méteren is nyernie. Farah 2012-ben Londonban, majd 2016-ban Rióban aratta ezeket a történelmi sikereket.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!