Május utolsó hétvégéjén debütált a Stranger Things negyedik évadának első felvonása. A Netflix nézői a Guardian június 3-ai cikke szerint 287 millió órát töltöttek el az első hét epizód megtekintésével, ezzel a szolgáltató a valaha volt legerősebb premierhétvégéjét regisztrálhatta. Az új széria jóval sötétebbre sikerült, mint az eddigi évadok, az erről szóló kritikánkat itt lehet elolvasni.

Kapcsolódó

Toto, azt hiszem, már nem Hawkinsban vagyunk - a Stranger Things felnőtt és megkomolyodott

Hogy ez a komolyság és ambíció mennyire használt a sorozatnak, az már más kérdés. Bár vannak bajaink, mégis szerettük a Stranger Things negyedik évadját is. Kritika.

A sorozat jelentőségét viszont nem csak a nézettségi számok mutatják. A Stranger Things (a horrorelemeket leszámítva) voltaképpen egy szerelmeslevél a nyolcvanas évekhez, az autentikusság jegyében az éra jól menő előadóinak több számát is hallhatjuk a széria epizódjaiban. Felcsendülnek dalok többek között a Dead or Alive-tól, a Baltimorától és Falcótól is, azonban a friss évad nagy "újra-felfedezettje" egyértelműen Kate Bush lett.

A közönség pozitív reakcióit látva a Netflix több platformjára is visszatöltötte az idei évad talán legmeghatározóbb jelenetét, amivel nem csak a '80-as években élő zenerajongókhoz hozta közelebb a sorozatot, de a fiatal közönséghez is hangosabban szólt.

Innentől kezdve a cikk jócskán spoileres, így aki még nem látta a Stranger Things új évadát, ne olvasson tovább!

A jelenet, amin a rajongók egy emberként izgulhattak

Már az új epizódok első felében feltűnik, hogy Max Mayfield (Sadie Sink) meglehetősen eltávolodott a barátaitól és a szerelmétől, Lucas Sinclairtől (Caleb McLaughlin). Gyakran fejhallgatóval látható, a kedvenc számait hallgatja, köztük Kate Bush Running Up That Hill című dalát, ami később többször is felcsendül az évad során - abban a jelenetben is, amikor a nézők azon izgulnak, hogy Maxet vajon elragadja-e a Vecna (Jamie Campbell Bower) névre keresztelt főgonosz, aki a fejjel lefelébe rántva végzi ki traumatizált áldozatait.

Max a tinédzserkori problémái mellett számos más démonnal is küzd. Több paranormális történésnek is tanúja volt az előző évadok alatt, többek között a mostohabátyja brutális meggyilkolásának is. A trauma hatására elszigeteli magát a szeretteitől, miközben nem képes túllépni a bűntudaton, amit a testvére halála miatt érez.

Netflix

A főszereplők viszonylag hamar rájönnek, hogy Vecna milyen típusú emberekre pályázik, miután pedig Max maga is hallucinálni kezd, a barátai versenyt futnak az idővel, hogy megmentsék a lányt. Egy viszonylag kiszámítható jelenetben meg is kezdődik az eddigi áldozatok haláltusájából ismert utolsó fantazma. Max felakadt szemekkel egy ponton horrorisztikusan a magasba emelkedve küzd a démonnal, aki arról igyekszik meggyőzni őt, hogy nincs helye az élők között. Barátai időközben kiderítik, hogy a zene segíthet megtörni az életre kelt rémálmot, remegő kézzel kutatnak hát a lány kazettái között, melyiken lehet rajta a kedvenc dala.

Választásuk végül a Runnig Up That Hillre esik, ami a felcsendülése után valóban elmossa a határt a hallucináció és a valóság között: Max a kedvenc zenéjét hallgatva maga is láthatja, hogy a barátai rémülten küzdenek az életéért, így rádöbben, hogy nem merülhet el a bánatban, jócskán van miért élnie. Végül szó szerint kitép egy darabot Vecnából, hogy az engedjen a szorításán, és a kiút felé kezd rohanni. A jelenetet nézve a rajongók ideigei jóformán pattanásig feszülnek, hiszen a dal ugyanolyan reményteli, mint amennyire belenyugvónak hat, így a vágás előtt voltaképpen lehetetlen megjósolni, sikerül-e megmenekülnie - a dal eredeti klipje például nem is happy enddel ér véget.

Volt, aki saját magát ismerte fel

A sorozat több rajongója számolt be arról, hogy a szóban forgó néhány perc alatt életük egyik legizgalmasabb, legjobban megkomponált jelenetével találkoztak, ami tényleg jelentős hatást gyakorolt rájuk - mind a zene, mind a színészi játék miatt. Egyesek szerint Sadie Sink Emmy-díjat érdemelne az alakításáért.

A zene, a visszaemlékezések, az újraegyesülés, minden, ami egymás után következett, olyan erős érzelmeket hozott elő, amikről nem is gondoltam, hogy előjöhetnek. Akik ezt a jelenetet készítették, zseniálisak, és biztos vagyok benne, hogy ez a remekmű öröké élni fog

- írta egyikük.

Akadt olyan kommentelő is, aki a saját lelki vívódását látta viszont Max küzdelmében:

A saját Vecnámmal küzdök most. Max reményt ad, hogy én is túl tudok lépni a depresszión. Vannak, akik szeretnek, akárcsak őt, értük megéri élni.

A tökéletes dal

Bár a készítők talán nem számítottak rá, hogy ekkora jelentőséggel bír majd az általuk választott dal, egyáltalán nem véletlenszerűen böktek rá a Running Up That Hillre. Nora Felder, a sorozat zenei supervisora a Varietynek adott interjújában fejtette ki, hogy szerinte a szóban forgó jelenet a saját démonjainkkal vívott harcként is értelmezhető, illetve azt is megmutatja, mekkora szüksége van a tinédzsereknek másokra ahhoz, hogy "megmásszák a saját hegyeiket".

A zenei supervisor saját bevallása szerint viszonylag hamar a Running Up That Hill mellett tette le a voksát, a dal mélységét pedig a készítők is nagyra értékelték. Egyetértettek abban, hogy ez lehet a tökéletes választás, ami kifejezheti a Maxben kavargó, ki nem mondott érzelmeket. Kate Bush ugyan híresen megválogatja, mihez adja a nevét, kiderült, hogy ő maga is lelkes Stranger Things-rajongó, miután pedig Felder csapata pontosan felvázolta, mihez szeretnék használni a dalát, örömmel mondott igent.

Ezek után a nyolcvanas években debütált dal ismét a zenei toplisták élére lépett, méghozzá alig néhány nap alatt.

Dave Hogan / Getty Images Kate Bush a Running Up That Hill számát is tartalmazó Hounds of Love albumának debütáló koncertjén, 1985. szeptember 9-én Londonban.

Évtizedek takarásából a toplisták élére

A Running Up That Hill az 1985-ös megjelenését követően is dobogós volt a zenei toplistákon, a Billboard Hot 100-as listáján ekkor a 30. helyig sikerült felküzdenie magát. Másodjára 2012-ben ment nagyot, amikor felhasználták a nyári olimpia záróünnepségén. Utóbbihoz egyébként Bush újravette a dalt, megmutatva, hogy időközben némileg változott a hangja.

A Stranger Thingsnek hála az új generáció is jól láthatóan rápörgött a számra. Amíg a Running Up That Hill a sorozat új évadának debütálása előtt messze nem volt a jelentős hallgatótáborral rendelkező dalok között, már alig pár nappal az új epizódok megjelenése után megjelent a zeneszolgáltató alkalmazások leghallgatottabb számait gyűjtő listáin, és a TikTok-közösség is használni kezdte a Running Up That Hillt. A cikk megírásakor toronymagasan vezette a Spotify 50 leghallgatottabb dalának nemzetközi listáját, ugyanekkor az Apple Music globális listáján a második helyen állt, továbbá ismét felkerült a Billboard Hot 100-as gyűjteményébe, ahol a 8. helyre sikerült felkúsznia - ezzel jócskán megdöntve a debütálási rekordját is.

Kate Bush maga is látta, milyen hatással volt a dalára az említett Stranger Things-jelenet, nem is mulasztott el köszönetet mondani érte a rajongóinak.

Talán hallottátok, hogy a Stranger Things fantasztikus, lebilincselő új évadának első felvonása nemrég jelent meg a Netflixen. A Running Up That Hill című dal is felcsendül benne, amit teljesen új életre keltenek a fiatal rajongók, akik szeretik a sorozatot - én is szeretem!

- írta hivatalos oldalán Bush, aki saját bevallása szerint lélegzetvisszafojtva várja az idei évad júliusban debütáló második felvonását.

A zseni, aki nem csak éneklésnél hallatja a hangját

Kate Bush már 11 évesen elkezdett dalszerzéssel foglalkozni, két évvel később az első demóit is felvette. Amikor 16 éves lett, maga David Gilmour, a Pink Floyd gitárosa ajánlotta fel neki, hogy segít az első professzionális demójának felvételében, amiben végül a Beatles hangmérnöke, Geoff Emerick is közreműködött. Bár az EMI már nem sokkal ezután leszerződtette, két éven át egyetlen dalt sem adhatott ki, a kiadó ugyanis tartott attól, hogy a fiatal lány nem tudná kezelni sem az esetleges bukást, sem pedig a hirtelen érkező sikert. A korai megegyezésnek persze az is lehetett az oka, hogy az EMI nem akarta megvárni, hogy esetleg más kiadók is lecsapjanak a tizenéves tehetségre.

Koh Hasebe / Shinko Music / Getty Images Kate Bush 1978 nyarán.

Üresjárata alatt Bush táncot tanult, különleges mozdulatait a klipjeiben, illetve élete egyetlen turnéján is hasznosította. A koncertsorozathoz fűződik a vezeték nélküli fejmikrofon első alkalmazása is, az énekesnőt ugyanis feszélyezte, hogy mikrofonnal a kezében kell fellépnie, így nem tudta minden energiáját az éneklésre és a táncra fordítani. Rob Jovanovic író 2005-ben megjelent Kate Bush-életrajza szerint valószínűleg ő volt az első jelentős előadóművész, aki ilyen eszközt használt a koncertjén, hála a színpadi hangmérnökének, Martin Fishernek.

Bush csak a legjobb technikával érte be. Amikor 19 éves volt, egy első blikkre visszautasíthatatlan ajánlatot kapott: a Fleetwood Mac Rumours turnéján indíthatta volna be a karrierjét, az énekesnő viszont nem élt a lehetőséggel, mondván: csak akkor szeretne élőben fellépni, ha a műsorával igazi audiovizuális élményt tud nyújtani a közönségének. Így is tett végül minden egyes fellépésén.

Bush sosem félt a kezébe venni az irányítást: maga írta a dalait, ő kezelte a látványterveket, és gyakran szembeszállt a munkatársaival, hogy megvalósíthassa egyedülálló művészi elképzeléseit. Előfordult persze, hogy ő is kötött kompromisszumokat - például a Running Up That Hill esetében is.

A dal, ami alkukat követelt

Bush eredetileg A Deal With God (Egy alku Istennel) címen tervezte kiadni a dalát, az EMI ügyvezetője viszont tartott attól, hogy a szám negatív reakciót vált bizonyos vallási közösségekben. Mivel az énekesnő sem akarta, hogy több országban is feketelistára kerüljön, végül belement abba, hogy a ma ismert címmel adják ki a művét. Ma az eredetileg tervezett cím zárójelben látható a végleges verzió mögött.

Az énekesnő 1986-ban úgy nyilatkozott a daláról, hogy egy szerelmes párról szól, egy férfiról és egy nőről, akik akár helyet is cserélhetnének, hogy jobban megértsék egymást - bár mint mostanra kiderült, a Running Up That Hill üzenete merőben másként is értelmezhető.

A dalnak nem csak az eredeti címe, de a klipje sem ment át a rostán. Az MTV amerikai vezetősége nem volt hajlandó lejátszani azt a videót, amiben az énekesnő a felvételbeli párjával lejt táncot, majd maszkos tömegek szakítják el őket egymástól. Állítólag túl ezoterikusnak tartották a klipet, attól féltek, a közönség nem is érti majd, ezért hivatalos videónak egy olyan műsorbeli felvételt választottak, amin Bush playbackelve adja elő a számot.

A másik "Stranger Things-es" zene

Nem a Running Up That Hill az első, ami a Stranger Thingsnek köszönhetően lett ismét népszerű évtizedekkel a megjelenése után. 2019 nyarán rengetegen kezdtek érdeklődni Limahl The NeverEnding Story című száma iránt, miután felcsendült Dustin Henderson (Gaten Matarazzo) és Suzie Bingham (Gabriella Pizzolo) előadásában. A dal eredeti klipje utáni keresések 800 százalékkal ugrottak meg akkoriban, illetve a Genius oldala is arról számolt be, hogy amíg a sorozat harmadik évada nem jött ki, átlagosan napi 12 ember keresett rá a dal szövegére, majd a debütálás után robbanásszerűen megnőttek a számok: 2019. július 11-én közel ötezren látogatták meg a The NeverEnding Story oldalát a dalszöveget keresve. A Dustint alakító színész egyébként maga is arról számolt be, hogy nem is tudott a dal létezéséről, amíg a kezébe nem vette a forgatókönyvet.

A számot a 2019-es X-Faktor egyik élő adásában Zdroba Patrik is elénekelte. A produkciója a sorozat akkor ikonikusnak számító jelenetével kezdődött a színpadon, akkoriban sokan csak a "Stranger Things-es" zeneként emlegették a dalt, pedig a Limahl eredetileg az 1984-bent megjelent A végtelen történet című filmfantasyhoz készítette.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!