Az éppen boltban vásároló férfi készségesen megadta a kért adatokat az álügyintézőnek. Közel 20 millió forintja bánta.


Még tavaly augusztus 4-én azzal hívtak fel egy békési cégtulajdonost, hogy valaki éppen pénzt akar levenni a cég számlájáról, írja a police.hu. A férfi éppen egy boltban vásárolt, amikor megszólalt a telefonja, és a hívó banki ügyintézőként mutatkozott be.

Az álügyintéző azt javasolta, hogy sürgősen zárolják a számlát, és ehhez szükség van az ügyfél közreműködésére. Adatokat kért, a férfi telefonjára kódok érkeztek, amelyeket az idegen kérésére beolvasott.

Másfél óra múlva újra hívták, ekkor már egy másik hang jelentkezett, és azt kérdezte: tudja-e, hogy jogosulatlanul pénzt akarnak levenni a számlájáról. A férfi megköszönte a tájékoztatást azzal, hogy egy másik ügyintéző korábban felhívta. Megkérdezte, hogy mennyit és ki akart levenni, mire azt a választ kapta, hogy külföldről és 2,5 millió forintot. Ehhez képest

A rendőrség kiderítette, hogy két Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfi telefonálhatott a békési cégtulajdonosnak. Egyiküket 2024. január 16-án hajnalban lakóhelyén kapták el a rendőrök. Lefoglalták a laptopját, a táblagépét és a mobiltelefonjait. Zárolták az élettársa bankszámláját, amire pénzt utalt, és elkobozták a vagyonát. Több mint 2 millió forintot, két autót és körülbelül 1 millió forintot érő arany ékszereket foglaltak le tőle.

A 33 éves férfi csalás és pénzmosás bűntettek elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetben van, társát még keresik.

A gyanú szerint a békési és paksi férfiakon kívül ugyanezzel a módszerrel másokat is becsaphattak, megkárosíthattak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!