Tyson Fury a hétvégén Las Vegasban lép ringbe: a brit nehézsúlyú ökölvívó a német Tom Schwarz ellen fog bokszolni. A 30 éves Fury ennek kapcsán nyilatkozott a BBC-nek, és bár most neki lesz meccse, a legnagyobb visszhangot azzal váltotta ki, amit az Andy Ruiz Jr.-tól nagy meglepetésre vereséget szenvedő Anthony Joshuáról mondott.


Ha egy férfi egyszer nem akar ott lenni a ringben, onnantól kezdve ez az érzés el fogja kísérni és ebből nagyon nehéz visszajönni. Sok bunyóstól láttam már ezt. Vele is ugyanez történt azon az estén és nem hiszem, hogy visszatér. Neki vége

- jelentette ki Fury, aki nem érti azokat, akik azt gondolták, Joshua esetleg őt is meg tudná verni. "Milyen világ az, ahol le tudna győzni?" - tette fel a kérdést.

Ruiz sikere arra emlékezteti, mikor ő maga nyert Vlagyimir Klicsko ellen 2015-ben - az ukrán akkor 11 év után kapott ki újra. Fury szerint ez is bizonyítja, hogy a fizikum önmagában semmit nem ér a bokszban.

Joshua bárkit képes túledzeni, szétüti bármelyik bokszszákot, de ezek lényegtelen dolgok. A boksz nem rakéta tudomány, még ha sokan próbálják is azzá tenni. Ha nem tudsz bunyózni, akkor nem tudsz, felejtsd is el. Megeheted a világ összes proteinszeletét, de ha kapsz egy ütést az álladra és bepánikolsz, akkor nem segít. Akik nem értenek az ökölvíváshoz, azt gondolják, egy kövér ember nem tud bokszolni. Közben az elmúlt 20 év két legjobb fizikumú bunyósát, Klicskót és Joshuát két dagadt férfi verte meg.

Ha már megszólalt, akkor Deontay Wildernek is üzent, akivel decemberben meccselt és végzett vele döntetlenre. Szerinte az amerikainak szégyellnie kellene magát, mert topformában lévőként szenvedett egy korábbi drogos ellen. Itt Fury magára gondolt, 31 hónapot hagyott ki kábítószer- és mentális problémái miatt a Klicsko elleni gálát követően.

Többet a sport felé sem néznék a helyében.

Leendő ellenfeléről, Schwarzról tisztelettel beszélt. A 25 éves német 2013 óta szerepel a profik közt, az 24 eddigi mérkőzéséből 16-ot is kiütéssel nyert.

Ha valaki veretlen és épp az életét megváltoztató győzelemre készül, az sosem könnyű ellenfél.

Nyitókép: Ethan Miller/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!