A Szovjetunió és a katonai szövetség további négy tagállama – Magyarország, Bulgária, Lengyelország és az NDK – haderői 1968. augusztus 20-án vonultak be Csehszlovákiába „ellenforradalmi veszély” ürügyén, hogy véget vessen a „Prágai Tavaszként”, vagy „emberarcú szocializmusként” elhíresült, Alexander Dubček fémjelezte reform-folyamatnak. Bár az invázió nem torkollott olyan véres harcokba, mint 12 évvel korábban Magyarországon, de a tiltakozó mozgalmak, mindenekelőtt az egyetemek diákjai még hónapokig próbálkoztak az ellenállás erősítésével.
A diákok 1968 karácsony előtt sztrájkba léptek, de közülük sokan érezték, hogy ez kevés ahhoz, hogy országos méretű tüntetések robbanjanak ki.
Ilyen volt a prágai Károly egyetem történelem szakos hallgatója, Jan Palach is.
Palach 1969 január elején levelet írt a tiltakozó diákok egyik vezetőjének, Lubomir Holeceknek, amelyben felhívta a figyelmet arra, hogy az ő elszigetelt akcióik nem hatékonyak, és semmilyen tiltakozás nem lehet sikeres a tömegtájékoztatási eszközök nélkül. Csakhogy az állami rádió és televízió a megszállás után hatalomra került Moszkva-barát vezetés kezében volt, és esélyük sem lett volna még akár egy petíció beolvasására sem. Éppen ezért Palach azt javasolta, hogy egy kis csoport foglalja el a rádió székházát, és intézzenek felhívást a lakossághoz. A levélben, amelyet 20 évvel később hoztak nyilvánosságra cseh történészek, a fiatalember meggyőződését hangoztatta, hogy ezután tömegesen fogják őket támogatni, de azért figyelmeztette Holeceket: „Ha az elképzelést őrültnek tartod, kérlek dobd el a levelem, s ne beszélj róla senkinek. Ellenkező esetben - tehát ha elfogadhatónak látod az ötletet - cselekedj úgy, ahogy jónak látod.”
Jan Palach ezt a levelet tíz nappal azelőtt adta postára, hogy a prágai Vencel téren, a Nemzeti Múzeum előtt benzinnel leöntötte ruháját, majd felgyújtotta magát.
Diáktársai közül többen elszánták magukat a tűzhalálra, és sorshúzással döntöttek arról, hogy Palach lesz az első.
Öngyilkosságának e szörnyű módja jól ismert volt az 1960-as években. Így tiltakozott több vietnami buddhista szerzetes az amerikaiak háborúja ellen, és ezekről készült felvételek bejárták a világ tv-hiradóit – beleértve a szovjet blokkot is. Nem ő volt azonban az első, aki a csehszlovákiai bevonulás hatására égette el magát nyilvánosan. 1968. szeptember 12-én Varsóban az 59 éves könyvelő, Ryszard Siwiec, aki a II.világháború idején a Honi Hadsereg tagja volt, követett el hasonló öngyilkosságot, a lengyel hatóságok azonban ezt rögtön úgy tálalták, hogy Siwiek „zavart elméjű, idült alkoholista volt, akiben meggyulladt a vodka.”
Palach tette, három napig tartó rettenetes haldoklása, majd temetése, amelyen több mint félmillióan vettek részt, vezető hír volt a nyugati médiában, míg a Berlini Faltól keletre agyonhallgatták a tragikus eseményt. Az már sajnos a „túloldalon” sem ment szenzációszámba, hogy az első csehszlovákiai élő fáklyát hazájában még legalább tucatnyian követték Prágában, Pozsonyban, Léván, Pilzenben és Brnóban.
A fiatalember a pokoli kínok ellenére utolsó percéig öntudatánál volt. A hozzá küldött pszichiáternek, aki felvette szavait, megismételte, hogy tettével honfitársait akarta felébreszteni a megszállás okozta apátiából és hogy sokan fogják még követni.
A korabeli kórházi feljegyzésekből az is kiderül, hogy Palach élénken érdeklődött tettének nemzetközi visszhangja iránt. Halála napján még magához hivatta Holeceket és állítólag azt mondta neki, hogy beszélje le a többieket a tűzhalálról.
Jan Palach önégetésének híre minden zárlat ellenére ellenére eljutott Magyarországra is és követőre talált egy 17 éves ipari tanuló, Bauer Sándor személyében, aki kisgyermekkori 56-as traumája, majd későbbi hátrányos helyzete miatt kezdett a történelemmel, a diktatúrák mibenlétével foglalkozni. Saját klubot szervezett, amelynek tagjait egyenesen fegyveres ellenállásra biztatta a rezsim ellen. Palach gesztusától megrendülve elhatározta, hogy ő is így végez magával.
Bauer Sándor 1970. január 20-án a déli órákban a Nemzeti Múzeum lépcsőjén gyújtotta meg a testére tekert, benzinnel átitatott magyar zászlót.
Ő is még három napig élt, a Honvéd kórházban, ahol ápolták, hivatalosan őrizetbe vették azzal az indoklással, hogy „a nevezett barátai és ismerősei körében a Magyarországon állomásozó szovjet csapatokra, továbbá a Magyar Szocialista Munkás Párt és a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányra gyalázó kijelentéseket tett”.
Bauer Sándor január 23-án halt meg, öt nappal később temették el rendőri biztosítás mellett hozzátartozói jelenlétében. Tettéről beszámolt ugyan hetekkel később a magyar sajtó, de csupán az öngyilkosság tényét és körülményeit írták meg, valamint azt, hogy két évvel korábban már megpróbálta eldobni magától az életet.
Húsz évvel később Balogh Zsolt filmrendező 1968 című dokumentumdrámájában idézte fel először Bauer Sándor alakját. 2001 óta a Nemzeti Múzeum lépcsőjén tábla örökíti meg végzetes tettének helyszínét.
Jan Palachnak és fiatal honfitársainak nem sikerült akkor mozgósítaniuk az országot, 1989-ben viszont mártíromságuk 20. évfordulója a kezdete volt azoknak a nagyszabású tüntetéseknek, amelyek elvezettek a csehszlovákiai „bársonyos forradalomhoz”.
1989 januárjában tömeges zarándoklat indult a Prágától 30 km-re fekvő Vsetaty faluba, ahol Palachot eltemették és ezt a hatóságok megpróbálták minden erővel megakadályozni. A rendőrség többszáz embert vett azokban a napokban őrizetbe, köztük Vacláv Havel írót, a Charta ’77 ellenzéki mozgalom vezetőjét, a későbbi államfőt. Ezzel egyidőben már összetűzések is voltak a rendőrök és a tüntetők között a Vencel-téren. A Magyar Távirati Iroda archívumából kiderül, hogy a csehszlovákiai megmozdulásokról szóló híreket még ekkor is csak „bizalmas” kiadványokban lehetett olvasni….
A csehszlovák kommunista rendszer bukása után Jan Palach posztumusz állami kitüntetéseket kapott, önfeláldozása helyén egy, a járdába épített kereszt őrzi az emlékét. Egy teret is elneveztek róla, továbbá egy aszteroidát, amelyet 1969. augusztusában fedezett fel Luboš Kohoutek csillagász, aki egy évvel később elhagyta Csehszlovákiát.
Raymond Depardon, a világhírű francia fotóriporter már 1969-ban dokumentumfilmet készített Jan Palach-ról. A rendszerváltás után nyilvánosságra került az a felvétel, amely a diák utolsó szavait rögzítette. Történetét több játékfilmben is feldolgozták, a legutóbbit, Robert Sedlácek alkotását tavaly, a megszállás 50. évfordulóján mutatták be.
Amikor 2010 decemberében Mohammed Bouazizi tunéziai utcai árus Tunisz egyik külvárosában felgyújtotta magát a hatóságok zaklatásai miatt, jelt adva ezzel Zin el-Abidin Ben Ali elnyomó, velejéig korrupt rendszerének megdöntésére, a világsajtóban Jan Palach példáját emlegették…
