Halálos kimenetelű lakástűz volt szerda hajnalban Újpesten. Mukics Dánielnek, az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjének a tájékoztatása szerint egy Szent László téri négyemeletes, tetőtér-beépítéses társasház harmadik emeleti lakásában keletkezett tűz.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/314306-998481-1665642787-274856-829083-1645021211-meghalt-illuj-10.jpg)
Tizenhat tűzoltó három járművel percek alatt a helyszínre ért, ahol egy negyven négyzetméteres lakás tizenöt négyzetméteres szobájában öt négyzetméteren hulladék és bútorok égtek. A tűzzel érintett lakás előszobájában a tűzoltók egy eszméletlen embert találtak, de az életét már nem lehetett megmenteni. Úgy tudjuk, hogy egy idős asszony vesztette életét.
A tűzoltók mindenesetre rövid időn belül eloltották. Az égő lakás feletti lakásból a tűzoltók két felnőttet és egy csecsemőt hoztak ki légzőkészülékre csatlakoztatható mentőálarcban, ők megfigyelésre kórházba kerültek.
A tűzoltók valamennyi lakást átvizsgálták, a lakókat a beavatkozás idejére arra kérték, hogy zárják be a nyílászárókat és maradjanak otthon. A katasztrófavédelem vizsgálja a tűz keletkezési körülményeit.