A tüzek mellett számos közlekedési balesetnél, kidőlt fáknál, elárasztott ingatlanoknál dolgoztak a katasztrófavédelem munkatársai.


Szenteste napján 196-szor riasztották a tűzoltókat az országban, 29 alkalommal tűz - köztük 22 épülettűz -, 167 alkalommal műszaki mentés miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Mukics Dániel alezredes tájékoztatása szerint Göncruszkán kéményből, Karoson pedig kályhából kipattant szikra miatt égett, és vált lakhatatlanná egy-egy ház a hajnali órákban. Göncruszkáról négy, Karosról hat embert kellett rokonoknál elhelyezni.

Délelőtt Székesfehérváron, egy Kígyó utcai társasház két lépcsőháza is füsttel telítődött tűzhelyen felejtett étel miatt, de a tüzet még az egységek kiérkezése előtt eloltották a lakók.

Egy törökszentmiklósi családi házban villanyóraszekrény gyulladt ki a délutáni órákban, a fűthetetlenné vált épületben élő öt embert rokonok fogadták be.

Egy esztergomi sorházban is villanyóraszekrény égett koraeste, az oltás idejére 17 ember hagyta el az épületet, közülük tizennégyen később hazatérhettek, három embert rokonoknál helyeztek el.

Az esti órákban Derekegyházon egy cserépkályhában történt kisebb robbanás, míg Budapest XVI. kerületében kigyulladt kályha, Gyöngyösfalun pedig visszaáramló füst miatt riasztották a tűzoltókat.

Szén-monoxid miatt hívták a tűzoltókat Kaposváron, Szentbalázson, Szolnokon, Budapest XI., XIX. és XXII. kerületében, Kutason és Pécsett, a mérgező gáz miatt heten kerültek kórházba.

Balatonfűzfőn egy kerítésbe szorult őzet, Csemőn egy garázs és hodály tűzéből birkákat mentettek, Mátyusházán pedig egy víz alá került sertéstelepről szivattyúztak a tűzoltók.

A szóvivő hozzátette:

Mukics Dániel jelezte: karácsonykor is kétezer tűzoltó van szolgálatban az országban ötszáz járművel.

(via MTI)

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!