Nem tudta megkezdeni a georgiai parlament hétfőn a munkáját, mivel tüntetők zárták le az épület bejáratait, és követelik, hogy tartsanak előrehozott választást az országban pártlistás (arányos) képviseleti rendszerben. A parlamenti bizottságok ülését emiatt meghatározatlan időre elhalasztották.


Az ellenzék még vasárnap este sátrakat vert a törvényhozás három bejárata előtt, hordókban tüzet gyújtott, homokos és szemetes zsákokkal torlaszolta el a kapukat, leláncolta és lelakatolta őket.

A tüntetők fogadkoztak, hogy csak akkor teszik szabaddá a bejáratokat, ha a parlament vitát kezd a pártlistás előrehozott választás megrendezésének lehetőségéről és átmeneti kormány megalakításáról. A tüntetők csupán a törvényhozás dolgozóit és a kiszolgáló személyzetet engedik be, a képviselőket nem.

Mindeddig általános volt a politikai erők között a megállapodás, hogy 2024-től az ország áttér a jelenlegi vegyes képviseleti rendszerről a pártlistásra, és ennek érdekében megváltoztatják a választás rendjéről szóló alkotmányos törvényt. Ellenzéki tüntetők azonban nyár óta követelték, hogy ez a rendszer legyen már érvényes jövő ősszel is. A Georgiai Álom kormánypárt előzetesen belement ebbe, a törvénymódosítás csütörtöki vitája közben azonban több képviselője nem ennek megfelelően szavazott, feltehetően tartva attól, hogy már 2020-ban elveszítik képviselői helyüket. Emiatt 12 szavazat hiányzott ahhoz, hogy a parlament a kellő többséggel megszavazza a törvényt.

Ellenzéki vezetők szerint a "szabotázs" mögött a kormánypárt elnöke, Bidzina Ivanisvili oligarcha áll, akiről azt gyanítják, hogy a háttérből ő irányítja a kormányt.

Aznap, csütörtökön néhány száz fős tüntetést tartottak a parlamentnél ellenzéki és civil aktivisták, majd lezárták a Rusztaveli sugárutat, ahol vasárnap több ezren tüntettek, követelve a pártlistás előrehozott választás megrendezését. A demonstrációban több tucat ellenzéki párt vett részt.

Bidzina pártjának főtitkára, Kaha Kaladze -aki Tbiliszi polgármestere is - hétfőn leszögezte, hogy a jövő őszi választásig csupán egy év maradt hátra, és pártja addig már nem akar foglalkozni a választási rendszer módosítására irányuló kezdeményezésekkel. Leszögezte, hogy a választásokat az alkotmány által megszabott időben, jövő ősszel tartják meg. A főtitkár Miheil Szaakasvilit volt államfőt és pártját tette felelőssé a parlamentnél történtekért. Szerinte ez a párt - élén a három bíróság által is elítélt pártvezetővel - mindenáron, akár destruktív lépésekkel is vissza akarja szerezni a hatalmat. Kaladze arra figyelmeztetett, hogy a hatóságok a legnagyobb türelemmel viszonyulnak a tiltakozásokhoz, de megfelelő intézkedéseket hoznak, ha folytatódik a parlament munkájának akadályoztatása.

Hasonló szellemű közleményben figyelmeztette a tüntetőket a belügyminisztérium hétfő reggeli közleményében. A tárca szerint a felszólításai és figyelmeztetései ellenére az ellenzéki megmozdulás kicsúszott a törvényes keretek közül, ráadásul a politikai vezetők nyíltan a parlamenti munka akadályozására hívják fel híveiket. A belügyminisztérium felszólította a tiltakozó megmozdulás szervezőit, hogy tegyenek eleget a rendőrség törvényes követeléseinek.

Ha folytatódik a parlament ostroma vagy lezárása, a rendőrség a törvényes mandátuma szerint fog reagálni - figyelmeztetett a tárca.

Kiemelt kép: Vano Shlamov / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!