Tüntetők menetoszlopai indultak el vasárnap délelőtt a Minszk központjában lévő Függetlenség tere felé, követelve Aljakszandr Lukasenka államfő lemondását, de helyszíni tudósítások szerint a rendőrök kordonokkal zárták le a tér felé vezető utcákat.


A TASZSZ tudósítói arról számoltak be, hogy a Partizanszki sugárúton és más

árosnegyedekből elindultak az ellenzéki tüntetők a főváros központi tere felé, a menetoszlopok mellett elhaladó gépkocsik pedig dudálva biztosítják őket a támogatásukról.

Egyelőre nem tudni, hogy a tiltakozók eljutnak-e a Függetlenség terére, mert az odavezető utakat rendőri kordonokkal zárták le, ráadásul mindenhol rendőrségi szállító teherautók, rabszállító kocsik, vízágyúk és más tömegoszlató eszközök zárják el az utcákat. Kordonokkal zárták le a Győzelem és az Oktyabrszkaja teret is. A Függetlenség terén lévő miniszterelnöki hivatalhoz jelentős számú belügyi katonai kontingest vezényeltek.

Hírügynökségek szerint a rendőrök már elkezdték a tüntetők letartóztatását a Függetlenség terénél, tucatnyi embert szállítottak el rabszállítókkal.

Előző napon, szombaton, dacolva a hatósági tilalommal, több ezer nőt tüntetett Minszkben Lukasenka lemondását követelve. Akkor is komoly rendőri készültség kísérte a felvonulást.

A belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint, hogy előző napon 29 ember állítottak elő a nem engedélyezett tömegmegmozdulásokon való részvétel miatt. A tárca szerint 42 "gócponton zajlott le polgári politikai aktivitás", és több mint 8,5 ezren vettek részt.

A Kreml közben arról tájékoztatott vasárnap, hogy Vlagyimir Putyin orosz államfő telefonon egyeztetett Lukasenkával, és abban állapodtak meg, hogy az elkövetkező hetekben Moszkvában találkoznak egymással. A közlemény szerint a telefonbeszélgetés során megerősítették az orosz-fehérorosz szövetség megszilárdításának kölcsönös szándékát. Putyin felköszöntötte Lukasenkát születésnapja alkalmából.

Putyin és Lukasenka az elmúlt napokban-hetekben többször beszélt egymással telefonon a fehérorosz válságról. Korábban Putyin egy interjúban közölte, hogy elismeri az augusztus 9-i fehérorosz elnökválasztás eredményét, és Moszkva visszafogottabban kezeli az ottani helyzetet, mint az Egyesült Államok és az európai országok, amelyek politikai nyomást gyakorolnak Minszkre. Hozzátette, hogy Oroszország teljesíti a orosz-fehérorosz államszövetség keretein belül vállalt kötelezettségeit, és abból indul ki, hogy a minszki helyzet békés úton rendeződik. Putyin csütörtökön bejelentette, hogy tartalékot hozott létre rendvédelmi erőiből, hogy "szükség esetén" segítséget nyújtson Fehéroroszországnak, a lépést heves nemzetközi bírálatok érték a többi között a NATO, Lengyelország, illetve a fehérorosz ellenzék részéről is.

Az Egyesült Államok, az EU, Nagy-Britannia és Svájc szombaton közös nyilatkozatban élesen bírálta a fehérorosz hatóságoknak a tüntetőkkel szembeni fellépését. Mint írták, elítélik az aránytalanul alkalmazott erőszakot, és követelik a fehérorosz hatóságoktól, hogy hagyjanak föl ezzel, valamint azzal is, hogy katonai erő bevetésével fenyegetik az ország polgárait.

Fehéroroszországban az elnökválasztás óta - több mint három hete - zajlanak ellenzéki tüntetések. A választás hivatalos végeredménye szerint Lukasenka megszerezte sorban a hatodik államfői mandátumát. Lukasenka szerint ezeket a tüntetéseket országában külföldről irányítják, az ellenzék ezt tagadja. A belbiztonsági erők tüntetők elleni brutális fellépésének eddig legalább három halálos áldozata volt, és a hatóságok ezreket vettek őrizetbe, hogy megtörjék a Lukasenka rendszerével szemben kibontakozott békés ellenállást.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!