2021. július 26-án a Terror Háza elé hívjuk mindazokat, akik nem kérnek a Fidesz rendőrállamából, a pártállami módszerekből! Akik kiállnak a demokrácia és egy szabad ország mellett! Vonuljunk együtt a Fidesz Lendvay utcai székháza elé, és mutassuk meg: nem hagyjuk, hogy a Fidesz a magánéletünket is ellopja!


Ezt a felhívást tette közzé szombaton a Momentum, amely a párt Facebook-oldalán osztotta meg a demonstráció okait, valamit az esemény tervezett menetrendjét. Jelezték, a tiltakozó felvonuláshoz más ellenzéki pártok is csatlakoztak.

Mint írják, a Pegasus-ügy "a rendszerváltás utáni magyar politika legsötétebb fejezete, hiszen az újságírók, ellenzéki politikusok, üzletemberek, aktivisták lehallgatása a legkeményebb pártállami időket idézi."

A Fidesz gyakorlatilag ugyanúgy viselkedik, mint a szocializmus idején a pártállam. Nem elég, hogy a hozzá hű oligarchákat hizlalja, a független állami intézményeket hozzá hű káderekkel tölti fel, ellenőrzése alá vonja a médiát, vagy mint a tanácsrendszerben, a központi pártvezetés dönti el, hogy melyik város mennyi pénzt kap. Most már abban is a szocialista pártállam nyomdokaiba lép, hogy az általa veszélyesnek titulált újságírókat, ellenzéki politikusokat, aktivistákat lehallgatja, megfigyelteti

- írják az esemény Facebook-meghívójában, bár a magyar kormányt érintő fenti állításokat eddig semmilyen konkrét bizonyíték nem támasztja alá.

A tervek szerint 17:30-tól lesz a gyülekező a Terror Háza előtt, 18 órától vonulnak át a Lendvay utcába, majd utána beszédek hangzanak el a Fidesz székház előtt. A felszólalók listáját később teszik közzé.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!