Emberölési kísérlet miatt emeltek vádat egy taxisofőr ellen, aki megkéselte az utasát augusztus 3-án a dél-koreai Puszanban - írja a Huffington Post koreai kiadása.


Az ötven éves sofőr elismerte a tettét, azt mondja, sajnálja a történteket, nem érti, hogyan borulhatott el az agya egy pillanatra. A rendőrség szerint a sofőr azt nehezményezte, hogy a húszéves utas többször is elszellentette magát az autóban. Amikor a sofőr leengedte az autó ablakait és szólt az utasnak, hogy jó lenne, ha visszafogná magát, a felek között szóváltás alakult ki.

A vita eldurvult, a sofőr pedig előkapta a horgászkését, ami állítólag csak azért volt a kocsiban, mert a taxisnak másnap szabadnapja volt és horgászni akart menni. Az utast súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel kórházban kezelik, az állapota stabil. A taxist előzetes letartóztatásba helyezték.

(Kiemelt képünk illusztráció, fotó: Bloomberg / Getty)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!