Összeverekedett egy házaspár egy apával és a fiával, miután szóváltás alakult ki köztük a parkolás miatt - olvasható az Ügyészség honlapján.

A konfliktus a két család között már hosszabb ideje fennállt, a házaspár ugyanis nehezményezte, hogy a társasház előtti parkolót nem megfelelően használja a másik család - szerintük túl mindig túl közel álltak meg a kocsijukhoz, akadályozva ezzel a kiszállást.

Tavaly májusban újra ez a parkolási helyzet állt elő, ám ekkor a házaspár férfi tagja már az öklével akarta elrendezni a problémát:

megütötte a szerinte nem megfelelően parkoló férfit. A verekedést látva a bántalmazott fia megpróbálta lefogni a férfit, és mindketten a földre estek, ezen a ponton a feleség is beszállt a harcba: elkezdte rugdosni a földön fekvő fiút, akinek többször is a fejét célozta meg.

Végül a közelben tartózkodók vetettek véget a verekedésnek.

hirdetés

A Kaposvári Járási ügyészség garázdaság és már bűncselekmény miatt emelt vádat a házaspár ellen. A bíróság helyt adott az ügyészség indítványozásának: a férfi tagjára pénzbüntetést kért, feleséggel szemben próbára bocsátást indítványozott.


hirdetés