Brutális növekedést tudott elérni az egyik legnagyobb építőipari cég, a Market Építő Zrt. tavaly. Ez a cég annak a Garancsi Istvánnak az érdekeltsége, aki régóta jóban van Orbán Viktor kormányfővel, és ő reptette Orbánt legalább egyszer.

Orbánt reptette, 138 milliárdos forgalmat csinált a cége

Garancsi István és Orbán Viktor kötélbarátok, de gazdasági kapcsolatuk nincsen.

A cég vezérigazgatója, Scheer Sándor a kormányközeli médiabirodalom egyik lapjának, a Világgazdaságnak adott terjedelmes interjút, amelyben elárulta, hogy a 2018-as 138 milliárd forintos forgalmat durván 30 százalékkal felülmúlták tavaly, körülbelül 182 milliárd forintos árbevételt érhettek el (végleges adatok május végén lesznek). Nagyot híztak tehát, ennek egyik oka Scheer szerint, hogy a debreceni BMW-gyár terület-előkészítési munkáit elnyerték, ezért csak tavaly 15-16 milliárd forintot zsebelhettek be. De építenek hokicsarnokot Székesfehérváron, ők dolgoznak a Mol Campus felhúzásán is, és idén májusban Scheer elmondása szerint végeznek a budapesti Biodómnak az építésével, azzal a munkával, amelyre ők szerződtek, és levonulnak. (A Biodóm befejezésére viszont a budapesti önkormányzatnak nincs pénze, emiatt megy a csörte Karácsony Gergely főpolgármester és a kormány között hetek óta.)

És nagy dobás lenne a 2023-as budapesti atlétikai vb stadionja. "Érdekel minket a feladat, vizsgáljuk a lehetőségeket, és ha itt lesz az ideje, készen állunk majd."

Mégis elégedetlenség is vegyült Scheer szavaiba.

Például nehezményezte, hogy az alvállalkozók mennyire megdrágították a szolgáltatásaikat. Ezt mondta: "úgy tapasztalom, számos alvállalkozó indokolatlanul felsrófolta az árakat, és visszaél a helyzettel. Például a festésért, burkolásért, a gipszkarton- és vasszerelésért, a dryvithomlokzat készítésért a három évvel ezelőtti ár háromszorosát fizetjük, miközben semminek nem ment fel ilyen mértékben az ára, a munkabér nem lehet a korábbi triplája."

Aztán panaszkodott amiatt, hogy egyes megrendelőknek nem igazán számít, hogy ki a kivitelező, fizet-e adót, vagy dolgoztat-e feketén embereket.

Az ilyen típusú megrendelőket szeretnénk elhagyni.

A munkavállalói fronton sem rózsás a kép. Scheer szerint az építőipari munkaerőhiány 2016 végén, 2017 elején begyűrűzött, azt gondolták, 2018-ban lesz a mélypont, ehhez képest 2019-re is átcsúszott. És felhígult a mezőny, túl sok a betanított és kevés a szakmunkás.

Vendégmunkások is dolgoznak a Market Építőnek. Azt mondja a vezérigazgató, a kárpátaljai magyarok és az ukránok vannak nagyobb számban. Egy átlagos építkezésen 5-10 százalék lehet a vendégmunkás, de Scheer nem árulta el, náluk ez a szám hogyan alakul. Az igazán képzett ukrán munkaerőről a magyar építőipar lemaradt Scheer szerint, a legjava 6-8 éve Lengyelországban vagy Csehországban dolgozik.

Kiemelt kép: Scheer Sándor, a kivitelező Market Építő Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a Diósgyőr labdarúgócsapatának stadionja bokrétaünnepén 2017. augusztus 14-én. MTI Fotó: Vajda János


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!