Nem csitul a koronavírus-járvány az Egyesült Államokban sem. A megbetegedések száma már a 17 millió felé közelít, a halálozásoké pedig éppen a múlt hét végén lépte át a 300 ezret.

Most kiderült, az egészségügyi katasztrófa ellenére az ellátás terén nemcsak az elnök, hanem a hozzá közel állók is kiváltságokat élveznek.

Legutóbb Rudolph Giuliani volt New York-i polgármester, Trump magánügyvédje kapta el a fertőzést, és ő is megkapta azokat a gyógyszereket, mint az elnök. Giuliani maga is elismerte, hogy ezt a gondoskodást „hírnevének” köszönheti, és ha nem az lenne, aki, őt is egyszerűen berakták volna egy kórházba – idézte rádiónyilatkozatát a New York Times.

Giuliani már-már ártatlanul őszinte nyilatkozata ismét ráirányította a figyelmet a koronavírus által még jobban felszínre hozott társadalmi egyenlőtlenségekre. A Trumpnak és híveinek nyújtott kezelés felháborította az orvosetikai szakembereket, miközben az egyes államok egészségügyi illetékeseinek kegyetlen döntéseket kell hozniuk, hogy melyik beteg kapjon antitest-kezelést és melyik nem. Arthur Caplan, aki azon dolgozik a gyógyszercégekkel, hogy miképp osszák el a szűkös készleteket, úgy vélekedik: így aligha lehet elnyerni a közvélemény támogatását a gyógyszerelosztási rendszerhez.

A szóban forgó kezelések - az Eli Lilly által kifejlesztett monoklonális antitest és a Regeneron két monoklonális antitestjének keveréke – sürgősségi engedélyt kapott még novemberben az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóságtól (FDA) olyan járóbetegek számára, akiknél a kór ugyan enyhe lefolyású, de nagy a kockázata annak, hogy olyannyira súlyosbodik, hogy kórházi ellátásra szorulnak.

hirdetés

Erin Fox, az utahi egészségügyi egyetem gyógyszerészeti igazgatója szerint ennek az engedélynek a kritériumai olyan homályosak, hogy akár a covid-betegek felére vonatkoztatni lehet. Ugyanakkor minden államnak és kórháznak magának kell kidolgoznia a saját gyógyszerelosztási szabályait.

Még az FDA egyes magas rangú vezetői is elismerték magánbeszélgetésekben aggodalmukat, hogy a Fehér Házzal kapcsolatban álló személyek látszólag minden korlátozás nélkül részesülnek az antitest-kezelésekben.

Közben Utahban arra kényszerültek, hogy sorrendet állítsanak fel a betegek között, Coloradóban pedig egyenesen sorsot húznak. Az állami egyetem bioetikai központjának igazgatója szerint így legalább senki sem élhet vissza „különleges kapcsolataival.” Ugyanezt a megoldást fontolgatják Massachusetts-ben is.

A helyzetre jellemző, hogy Alex M. Azar egészségügy-miniszter a múlt héten bejelentette: a kétféle antitest-terápiához összesen 278 ezer adagot osztottak ki. A bejelentés előtti napon 220.225 új covid-esetet diagnosztizáltak az Államokban.

Mellesleg Donald Trump és barátja, Chris Christie, New Jersey volt kormányzója még az FDA-engedély előtt megkapta a kezelést.

Caplan szerint azzal nincs semmi baj, hogy az elnökkel kivételt tettek, de az 58 éves Christie már problémásabb: neki ugyanis a Regeneron felajánlotta, hogy vegyen részt egy klinikai tesztben, de ő ezt elutasította, végül az Eli Lilly kezelését kapta meg. Ugyancsak az elnök közbenjárása kellett ahhoz, hogy a 69 esztendős Ben Carson városfejlesztési miniszter – amúgy az Egyesült Államok egyik leghíresebb idegsebésze – hozzájusson a Regeneron-koktélhoz, de csak annak engedélyeztetése után.

Közben kiderült, hogy nem csak politikusok vannak a kivételezettek között. Egy magát megnevezni nem kívánó menő üzletember, aki nem akarta hírnevét kockára tenni, elárulta, hogy miután pozitív lett a covid-tesztje, milyen agresszív módon mozgósította kapcsolatait a kórházi vezetők és donorok körében, hogy megkapja az antitest-kezelést és sikerrel is járt.


hirdetés