Donald Trump előző amerikai elnök 187 percig tétlenül figyelte, ahogy a hívei előtt elmondott, gyújtó hangvételű beszéde után az emberek megrohamozzák az amerikai törvényhozás székhelyét, pedig megállíthatta volna az eseményeket - mondták a szemtanúk a Capitolium elleni támadás kivizsgálására létrehozott kongresszusi különbizottság legutóbbi meghallgatásán helyi idő szerint csütörtökökön.

Trump az étkezőasztalnál ült, és a televíziót nézte, ahol élőben közvetítették a tavaly január 6-ai eseményeket, miközben gyermekei és legközelebbi tanácsadói is hiába kérték, hogy vessen véget az erőszaknak - mondta el Elaine Luria demokrata képviselő.

"Azonnal el kell ítélnie ezt a hülyeséget" - írta Trump legidősebb fia Mark Meadowsnak, a Fehér Ház akkori kabinetfőnökének, hozzátéve, hogy apja teljes eddigi munkája veszhet kárba, ha rosszabb lesz a helyzet.

Az akkori elnök végül 187 perccel később reagált, és egy videoüzenetben arra kérte az embereket, hogy térjenek haza.

A Capitolium ostromában öten meghaltak és sokan megsebesültek, köztük legalább 140 rendőr. Az események miatt késett Joe Biden elnök választási győzelmének hitelesítése. A zavargásokban résztvevők nagy része - miként Donald Trump is - nem ismerte el a republikánus elnök választási vereségét, és csalást emlegetve azt követelte, hogy ne hitelesítsék a választási eredményt.

Kapcsolódó

A Capitolium ostroma: fokozatosan gyűlnek a bizonyítékok Donald Trump ellen

Egy szenátusi bizottság sorra hallgatja meg a fehér házi alkalmazottakat és egykori kormánytagokat, melynek nyomán akár hivatalos nyomozás is indulhat Trump ellen, aki azt fontolgatja, hogy 2024-ben újra elindul az elnöki címért.

A támadás ügyében eddig több mint 850 ember ellen emeltek vádat, és 325 beismerő vallomás született. Adam Kinzinger, a különbizottság egyik republikánus képviselője szerint Trumpnak egyáltalán nem állt érdekében megfékezni a feldühödött embereket. Szerinte Trump azért nem lépett közbe, mert "a tömeg meg akarta valósítani az elnök céljait".

Matthew Pottinger, Trump nemzetbiztonsági tanácsadójának egyik helyettese, valamint Sarah Matthews, a sajtófőnök helyettese is szemtanúja volt az eseményeknek. A támadást követő órákban mindketten felmondtak.

Matthews a meghallgatáson megjegyezte:

ha az elnök bármit is akart volna mondani, azonnal megtehette volna, hiszen percek alatt össze tudták volna csődíteni a sajtót.

A meghallgatások szeptemberben folytatódnak. A hét demokrata párti és két republikánus képviselőből álló különbizottság egy éve vizsgálódik a támadás ügyében, és eddig több mint ezer tanút hallgatott meg, illetve több tízezer dokumentumot gyűjtött össze.

Trump továbbra is népszerű a republikánus szavazók körében, és fontolgatja, hogy 2024-ben újraindul az elnökválasztáson.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!