A radikális iszlamista tálibokkal folytatott béketárgyalások újraindítását jelentette be Donald Trump a Kabulhoz közeli Bagramban lévő amerikai légitámaszponton. Az amerikai elnök afgán hivatali kollégájával, Asraf Gánival tartott találkozóján közölte, a tálibok megállapodást akarnak, de kiderül, valóban kötnek-e egyezséget.

Ha megteszik akkor megteszik, ha nem akkor nem. Így is, úgy is jó.

Trump az amerikai hálaadás ünnepe alkalmából tett, előre be nem jelentett látogatásán azt hangoztatta, a tálibok tűzszünetet, békét akarnak. Eddig az Egyesült Államok sürgette a tűzszünetet, de a szélsőségesek ettől elzárkóztak, most viszont az elnök szerint a helyzet változott, már a kabuli kormány ellen lázadók is fegyvernyugvást akarnak.

Az elnök azt is megerősítette, hogy 8600-ra csökkentik az Afganisztánban szolgáló amerikai katonák létszámát. Trump pár órás afganisztáni látogatásán pulykát szolgált fel néhány amerikai katonának, leült közzéjük, hogy együtt költsék el a hálaadásnapi vacsorát, majd a sajtónak méltatta a katonákat.

Jelenleg mintegy 13 ezer amerikai szolgál az országban, emlékeztetett az MTI, Trump már 2016-ban azzal kampányolt, hogy visszavonja a konfliktus övezetekben szolgáló katonákat. Az amerikai kormány csaknem egy éven át tárgyalt a tálibokkal a 18 éve tartó fegyveres konfliktus lezárásáról, de Trump szeptember 7-én, szinte az utolsó pillanatban, amikor karnyújtásnyira került az egyezség megkötése, felfüggesztette a tárgyalásokat, miután megszaporodtak a tálibok támadásai, egy kabuli merényletükben meghalt 12 ember, köztük egy amerikai katona.

Trump afgánok millióinak okozhatott örömet, miközben lenullázta diplomatái munkáját

Donald Trump beírhatta volna magát a történelemkönyvekbe, ha sikerülnek a titkos tárgyalások, és lezárják Amerika leghosszabb, 2001. szeptember 11. óta tartó háborúját.

Kiemelt kép: MTI/AP/Alex Brandon


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!