Nem lesz republikánus elnökjelölt-állító konvenció a floridai Jacksonville-ben - jelentette be csütörtökön Donald Trump amerikai elnök.


Az elnök szerint a koronavírus-járvány miatt "egyszerűen nem alkalmas az idő a nagy, sok embert vendégül látó" floridai gyűlés megtartására. Trump ezen a rendezvényen mondta volna el az elnökjelöltséget elfogadó beszédét. A republikánus konvenció másik rendezvényét azonban az előzetes terveknek megfelelően megtartják az észak-karolinai Charlotte városában.

A párt rendezvényét eredetileg is Charlotte-ban tartották volna, de az Országos Republikánus Bizottság (RNC, a párt vezető szerve) elnöke, Ronna McDaniel nem tudott megállapodni az állam demokrata párti kormányzójával, Roy Cooperral a járvány miatt szükséges óvintézkedésekről. A kormányzó nem csak a megfelelő óvintézkedéseket követelte meg, amelyekkel a republikánus politikusok is egyetértettek, hanem erőteljesen korlátozni akarta a meghívottak számát is.

Egyes dolgokat most másként szervezünk, videokonferenciákkal és virtuális rendezvényekkel, és szerintem ez tényleg jó lesz, jól fog sikerülni

- mondta Trump csütörtökön. De leszögezte azt is, hogy az elnökjelöltséget elfogadó beszédét megtartja, csak "más formában". Nem fejtette ki azonban, hogy mire gondol. "Sajnos semmi nem lesz olyan, mint a legutóbbi konvenciónkon volt, de nem akarunk kockáztatni" - fogalmazott. Hozzáfűzte, hogy "ma ez egy más világ és még jó ideig ilyen is lesz".

Az amerikai elnök bejelentése előtt nem sokkal adta ki a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház az adatokat arról, hogy a koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma az Egyesült Államokban meghaladta a négymilliót.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Donald Trump amerikai elnök a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító elnöki munkacsoport napi sajtóértekezletén a washingtoni Fehér Ház James Brady sajtószobájában 2020. július 21-én. Az elnök kijelentette, hogy a járványhelyzet szinte bizonyosan romlani fog, mielőtt megindulna a javulás. Elismerte, hogy jogosak voltak a vírustesztelés késedelmes megkezdése miatti kritikák, de hangsúlyozta, hogy a kormányzat erősen dolgozik a probléma megoldásán. MTI/EPA/UPI pool/Sarah Silbiger


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!