Hangsúlyozta, hogy elsődleges feladata az ország megvédése, hiszen erre esküdött fel. Mint fogalmazott: a rend és a törvényesség elnöke, és ha a helyi tisztségviselők nem tudják megfékezni az erőszakos demonstrációkat, akkor ő fog cselekedni. Ennek érdekében minden rendelkezésre álló szövetségi erőforrást, - az ő megfogalmazásában: civil és katonai forrást - mozgósít, és ha szükséges, a szövetségi fővárosban és más nagyvárosokban egyaránt beveti a katonaságot.

Közölte: utasította a tagállamok kormányzóit és polgármestereit, hogy biztosítsák a rendfenntartó erők elsöprő jelenlétét mindaddig, amíg le nem csendesítik a tüntetéseket.

Ha egy város vagy egy tagállam visszautasítja a szükséges lépéseket a lakói élete és tulajdona védelme érdekében, akkor én fogom felvonultatni az Egyesült Államok katonaságát, és gyorsan megoldom a problémáikat

- fogalmazott.

Donald Trump az elszabadult erőszakot belföldi terrorcselekményeknek minősítette, és ismételten a szélsőbaloldali és magukat antifasisztáknak nevező csoportokat tette felelőssé a káoszért.

A lázongás legnagyobb áldozatai a szegényebb sorsú közösségeinkben élő békeszerető állampolgárok, és én, mint az elnökük, harcolni fogok a biztonságukért. Harcolni fogok, hogy megvédjelek benneteket, én, a ti rendet és törvényességet biztosító elnökötök és a békés protestálók szövetségese

- mondta Trump.

Végül - hivatali felhatalmazására utalva - idézte azt az 1807-es, úgynevezett Lázadási Törvényt, amely lehetővé teszi az amerikai elnököknek, hogy megkerüljék a szövetségi törvényt, amely tiltja a hadsereg bevetését belföldi rendfenntartásra.

Ezek után megyek, hogy lerójam tiszteletemet egy nagyon, nagyon különleges helyen

- mondta az amerikai elnök, majd ellátogatott a Fehér Ház mellett lévő Szent János templomhoz, amelyet keddre virradóra szintén felgyújtottak, de szerencsére a lángokat hamar eloltották, így nem keletkeztek nagyobb károk az épületben.

A rövid vizit idején az elnököt és kíséretét rendkívüli biztosítással védték, a Fehér Ház tetőzetén titkosszolgák és mesterlövészek vigyázták a rendet.

Trump rózsakerti nyilatkozata és templomi látogatása idején egyébként a Fehér Ház előtt tüntetők zajongtak. Az elnök a templomnál magasra emelt Bibliával állt meg.

Nyomás okozta fulladás miatt halt meg George Floyd - állítja egy új boncolás

A független vizsgálat eredménye ellentmond a korábbi megállapításoknak.

Kiemelt kép: Samuel Corum / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!