A Tatabányai Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot az ellen a dorogi férfi ellen, aki utasokkal teli kisbusszal okozott súlyos balesetet a bajóti pincesoron egy házibuli után.


A férfi Bajóton, a lakott területen kívüli Öregkő-aljai pincesoron egy házibuliban vett részt, ahol alkoholt ivott. Éjfél előtt a tulajdonos tudta és engedélye nélkül elkötötte az egyik buliban lévő személy kisbuszát, majd beindította.

Az ittas férfi éjszakai sötétségben, közvilágítás nélküli útszakaszon közlekedett. Az autóban öt utas tartózkodott. A férfi egy fordulási manővert hajtott végre, melyet követően a jármű az egyenes úton fokozatosan letért az úttestről. A jármű jobb első kereke az 1 méter széles útpadkán keresztül a meredeken lejtő partoldalra hajtott, ezáltal az autó a hossztengelye körül átfordulva leborult a meredek partoldalon, egy teljes és egy negyed fordulatot vett, majd jobb oldalára dőlt.

A borulási folyamat során a jármű jobb első ülésén utazó egyik utas kiemelkedett az ülésből, feje és részben felső teste a lehúzott ablakon keresztül az utastéren kívülre került, ennek okán olyan súlyos sérüléseket szenvedett el, hogy a helyszínen életét vesztette. A járműben utazó további négy fő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A férfi sem a rendőröket, sem a mentőket nem értesítette, a tragédia után elmenekült a helyszínről. Az ügyészség 3 év 6 hónap börtönt kért az elkövetőre, ha az előkészítő ülésen váddal egyezően elismeri a bűnösségét. Emellett azt kérték, hogy hat évre tiltsák el a vezetéstől, és négy évre a közügyektől. Az ügyészség indítványozta továbbá, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat 455 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!