A sofőr nem vette észre, hogy Inez Flóra fennmaradt a buszon, a kislány 8 órát töltött a pokoli hőségben.


Továbbra sincs felelős annak a kislánynak a halála ügyében, akit az óvodabusz sofőrje a tűző napon parkoló járművön felejtett tavaly júniusban Tomajmonostoron - írja a Bors. A buszvezető azóta sem kért bocsánatot.

Ahogy arról mi is beszámoltunk: a Tiszaderzsen élő Inez Flórát június elején reggel vették fel a 14-17 fő szállítására alkalmas buszra, hogy eljusson a tomajmonostori oviba.

Mivel aznap nagyon meleg volt, akár 50 fok is lehetett a buszban, amikor a nap a legerősebben tűzött. A kislány ebben a pokoli hőségben töltött el nyolc órát, és mire délután rátaláltak már eszméletlen volt. A kicsit kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni, néhány nappal később meghalt.

Fazekas Szabolcs, Tomajmonostora polgármestere a Borsnak most azt mondta, hogy

A lap megkereste a rendőrséget is, hogy áll a nyomozás az ügyben. A hatóság válaszában azt írta, hogy „a Tomajmonostorán 2022. június 7-én bekövetkezett esemény kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétség miatt indult eljárás jelenleg is folyamatban van”.

Az üggyel kapcsolatban további információkat azonban nem adtak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!