A pályát fél éve zárták le, és augusztusra ígérték a javítás befejezését. Azonban most már további öt hónappal későbbre, januárra tolták a határidőt.


Az M30-as autópályát 2021-ben adták át, 200 milliárd forintért készült el, viszont még mindig nem lehet használni a 3 éve átadott út egy szakaszát, amit

A forgalmat Miskolc és Szikszó között több kerülőútra terelték. Az autósok szerint emiatt a környéken gyakori a torlódás.

A borsod24.hu múlt heti drónfelvételén viszont sem láttak dolgozó munkásokat, mikozben az Útinform oldalán korábban az szerepelt, hogy a javítási munkákkal augusztusban végeznek. Amit helyette látni, hogy milyen állapotban van a fél éve lezárt szakasz. Elbontották az út egy részét, a partfalról több helyen leomlott a föld. Az autópályát üzemeltető cégnél korábban azt mondták,

Az Építési és Közlekedési Minisztérium azt írta, hogy az úthiba okának feltárása és a javítási munkák elvégzése a kivitelező feladata. A javítást pedig a megfelelő minőségben a lehető legrövidebb határidőn belül kell elvégezni. Most a térképen 2025. január 31-e van feltüntetve, ami további öt hónapot jelent a korábbi augusztusi határidőhöz képest.

Azt RTL riportja:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!