A gyerek sok időt töltött kettesben férfivel, aki a vád szerint egy ponton szexuálisan kezdett közeledni hozzá. Az iskolaigazgató szerint viszont mindenkit megillet az ártatlanság vélelme.


Egy Pest megyei település tornatanárát azzal vádolják, hogy szexuálisan bántalmazta az egyik diákját - írja a Blikk.

2017 tavaszán az akkor 9 éves kislány kiközösítve érezte magát, gyakran beszélgetett a tornatanárral, K. Lászlóval, egy ponton szerelmet is vallott neki. A vád szerint a tanár ezek után többször is félrevonult vele, és szexuálisan közeledett hozzá.

Az ügyben csütörtök reggel tartottak előkészítő ülést a Budapest Környéki Törvényszéken. Az 58 éves K. László ügyvédje azt mondta a Blikknek, hogy szerintük sok az ellentmondás a vádiratban, a tanár pedig ártatlannak vallja magát. A férfit tizenkettedik életévét be nem töltött, nevelése, felügyelete, befolyása alatt álló sértett sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal vádolják, az ügyészség pedig nyolc év fegyházat kért rá beismerés esetén.

A Blikk ellátogatott a kérdéses településre is, itt a helyiek megdöbbenéssel beszéltek az esetről, mert a tanárt megbízható embernek tartották.

„A hatósági eljárás folyamatban van, nem zárult még le. Jelenleg még nem igazolódtak az ezzel kapcsolatosan megfogalmazott vádak, meg kell várni a vizsgálatok végét” - válaszolta a lapnak az illetékes tankerületi központ.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!