Kedden a török parlament két évvel meghosszabbította a török hadsereg szíriai és iraki műveleteire adott mandátumot - írja a távirati iroda az Anadolu török állami hírügynökségre hivatkozva. A felhatalmazást 2014 óta minden évben elfogadták a képviselők. Eddig a mandátum mindig egy évre szólt, most döntöttek először kétéves hosszabbításról a képviselők.


A tervezetet kedden Erdogan pártja és szövetségesei megszavazták, ám a legerősebb ellenzéki párt, a Köztársasági Néppárt (CHP), illetve a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) ellenezte.

A török vezetés legutóbb október közepén helyezett kilátásba határozott fellépést a szíriai kurdok szervezetével, a Népvédelmi Egységekkel szemben, amelyet Törökország ugyan terrorszervezetnek minősített, de a szervezet az egyike azoknak, amelyeknek kulcsszerepe volt az Iszlám Állam elleni harcban és annak felszámolásában.

Ankara szerint az YPG biztonsági fenyegetést jelent, és azzal érvel, hogy a szervezet a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjainak szíriai szövetségese. A törökországi műveleteiről is ismert, a kurd kisebbség függetlenségét követelő PKK főhadiszállása mindamellett nem Délkelet-Törökországban, hanem az észak-iraki hegyekben van. A török légierő rendszeresen mér csapást ottani célpontokra is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!