Az orosz ügyészség kedden további 13 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen, akit csalással és a bíróság megsértésével vádolnak - írta a Reuters az orosz TASSZ hírügynökség nyomán.

A Kreml egyik legélesebb bírálójának számító Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti a Vlagyimir megyei Pokrovban. Az úgynevezett Yves Rocher-ügyben gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott, de felfüggesztett szabadságvesztését azért kell leülnie, mert a FSZIN (orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat) szerint sorozatosan megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait, amikor egy feltehetően idegméreggel elkövetett támadást követően Németországban lábadozott.

Az ítéletet a nemzetközi közösség széles körben politikailag motiváltnak nevezte és elítélte.

Kapcsolódó

Navalnij szóvivője: Oroszország nem egyenlő Putyinnal, a fájdalmas igazságot pedig már a propaganda sem tudja elfedni

Ha az embereknek nincs mit enniük, akkor nem a propagandával és a gonosz Nyugattal foglalkoznak, hanem azzal, hogy megint üres a hűtő - mondja Kira Jarmis, aki regényben írta meg börtönélményeit. Interjú.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!