Myka Stauffernek több csatornája, és több mint 700 ezer követője van a YouTube-on. A 32 éves nő az anyaság és a család témakörében gyárt tartalmakat 2014-óta. Bár a férjével, Jamesszel volt már három saját gyermekük, 2017-ben úgy döntöttek, örökbe fogadnak egy akkor két és féléves kínai kisfiút, Huxleyt - írja a Just Jared.


Eredetileg egészséges gyereket szerettek volna magukhoz venni, de amikor az ügynökség közölte velük, hogy Huxleynak agytumora volt, és autizmussal diagnosztizálták, a házaspár hosszas gondolkodás után úgy döntött, vállalja a kisfiút.

Az örökbefogadás idején forgatott videók robbanásszerűen növelték Stauffer csatornájának népszerűségét, a nő nagy értékű szponzori szerződéseket kötött - írja a BuzzFeed.

A családban 2019 nyarán még egy baba született, így Staufferék már öt gyereket neveltek. Néhány hónapja azonban Huxley eltűnt a családi videókból. A házaspár most beismerte, hogy a kisfiút továbbadták egy másik családnak, mert sokkal nehezebb volt vele az élet, mint gondolták.

Myka a továbbadást bejelentő videóban azt mondja, bár megszakad a szíve, és úgy érzi, 500 százalékosan megbukott anyaként, nem volt más választása. A házaspár azt mondja, Huxley érdekeit tartották szem előtt, amikor egy olyan családra bízták a kisfiút, ahol sokkal jobb helye lesz, mert az új anyukájának professzionális egészségügyi tapasztalatai vannak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!