Az ügyészség nem nyugszik bele az ítélőtábla döntésébe, szerinte a cselekedet aljas indokból történt. Annak viszont mások a büntetési tételei.


2019-ben szúrta meg tanárát egy győri diák, mivel a tanárnő hármast adott neki egy dolgozatára. Az eseten megdöbbent az ország. A fiú végül öt év börtönbüntetést kapott. A büntetés letöltését már régen megkezdte, a Telex híradása szerint azonban a győri ügyészség úgy érzi, az ítéletben nem jól állapították meg az indítékokat. Szerintük ugyanis előre kitervelten és aljas indokkal követte el H. András a támadást.

Mind az elítélt fiú védője, mind a fiú szülei, de még az áldozat tanárnő is azon a véleményen van, hogy ideje lenne végre megnyugodni, és megpróbálni feldolgozni az ügyet, ám ennek

Ráadásul a védő még azt is hozzáteszi, hogy ettől még a büntetés sem tölti be jobban a célját, azaz tovább kapargatni ezt a sebet kontraproduktív.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!