Ne magatokban keressétek a hibát, ha már nem teljesen tudjátok követni a sztorit.


Már majdnem fél nap eltelt anélkül, hogy hír érkezett volna Tóth Gabiról, de szerencsére a Reddit népe szemfüles, így nem kell tartanunk attól, hogy az énekesnő nélkül kell álomra hajtani fejünket.

Miután Gabi pillanatokkal a Krausz Gáborral való szakításuk után már a Fricska táncegyüttes egyik tagjával múlatta az időt, sőt a férfi állítólag már be is költözött szentendrei házába, most a horvátországi Rovinjban kapták lencsevégre a kormányközeli rendezvények egyik kedvenc énekesnőjét.

Ahogy korábban is megírtuk: eredetileg úgy volt, hogy Tóth Gabi szeli meg a Szent István-napi kenyeret augusztus 20-án este a Várkert Bazárban, ám a hivatalos programból egyelőre eltűnt a neve. Estére azonban mind az esemény címébe, mind az URL-be visszaírták Gabit – EZEN A LINKEN meg is lehet tekinteni. (Hacsak nem törlik ismét.)

Az énekesnő tehát nem sokáig maradhat már a horvát tengerparton párjával, annál is inkább, mert a közeljövőben két programja is van: augusztus 19-én Hevesen lép fel éppen a Fricskával, míg a 20-án nem csak kenyeret szeg, de előtte koncertet is ad.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!