Sziklai Mária Tóth Gabiként érkezett meg a Sztárban Sztár leszek! színpadára, a mesterek viszont nem ismerték fel őt rögtön. Köllő Babett először vikingnek tippelte, Tóth Gabi pedig megjegyezte, hogy


Reméljük, nem Tóth Gabi.

A versenyző erre kissé csüggedten felelte, hogy de, az énekesnő számával készült, mire Tóth Gabi felpattant a helyéről, mondván:

Végre elértem, hogy nem rockerlányként jönnek, hanem matyóbabaként!

Sziklai az Elég volt című számot adta elő, ami olyannyira tetszett az énekesnőnek, hogy felment hozzá a színpadra, hogy együtt énekeljen vele, bár egy ponton átvette tőle a mikrofont, és rögtönzött koncertet adott.

Mint mondta, hálás volt a produkcióért, de nem akarta tovább engedni a versenyzőt, ellentétben Majkával, aki tovább vitte azzal a felvétellel, hogy legközelebb Pápai Jocit kell énekelnie.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!