Nem volt nehéz kihallani az üzenetet a zsűritag-énekesnő kritikájában.


Néhány nappal a Sztárban sztár vasárnapi új élő adása előtt érkezett a hír, hogy szakított két zsűritag, Tóth Andi és Marics Peti. Így érthető, hogy sokan voltak kíváncsiak, hogyan dolgozzák fel a fiatal zenészek, hogy együtt kell ülniük a stúdóban.

Úgy tűnik, az énekesnő az egyik versenyző produkciója kapcsán szólt oda volt párjának. Az előző adásban Peti ódákat zengett Gubik Petra hangjáról, azt mondta, a hangja felér egy orgazmussal.

A színész-énekesnő ezúttal is izgalmas produkcióval érkezett, most Wolf Kati bőrébe bújt bele. Bár Andi megdicsérte a produkciót, kritikájából nem lehetett némi élt kihallani. „Zseniálisan énekelted el, viszont láthatóan feszengtél. Nagyon lehetett látni, hogy koncentrálsz” – mondta a zsűritag, majd hozzátette, hogy

hogy míg Kati kisujjból kiénekli a dal magas és mély hangjait, addig Petra erőlködött.

Végül azért 9 pontot adott a produkcióra.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!