Az énekesnő Tarjányi Zsófi kiesése után döntött így.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/786623-969280-1678094522-311031-562939-1678094404-toth-andi-sztarban-sztar-tv2.jpg)
Tóth Andi a vasárnapi Sztárban Sztár adásában kifejtette, hogy ezentúl szigorúbb szemmel fogja nézni a versenyzők produkcióit.
Az énekesnő elmondta, hogy Tarjányi Zsófi kiesése után döntött így, hiszen szerinte értékelendőek azok a pluszmunkák, amiket a versenyzők a produkcióikban mutatnak.
„Tök jó, hogy ülnek itt olyanok, akik szerepeltek a műsorban, mivel nekem nagyon sok olyan produkcióm volt, amiben koreográfiám is volt. Nagyon mérges voltam, miután én kaptam egy 9-et, és valaki olyan produkciót nyújtott, amiben nem volt koreográfia, kapott 10-et. Nem értékelték a pluszmunkámat, és szerintem nagyon fontos értékelni azt, hogy te közben táncolsz, közben énekelsz, közben színészkedsz. Ez sok, valaki csak megáll, és leutánoz valakit” – magyarázta új filozófiáját Andi.
Mivel többen nevetgéltek, bohóckodtak az énekesnő monológja közben, a hangját felemelve mondta:
Ezután értékelte Kamarás Iván produkcióját, aki Jim Carrey és a Maszk bőrébe bújva adta elő a Cuban Pete című produkciót. Ez az előadás Tóth Andinál egyébként 9 pontot ért a tízből, így Kamarás összesen 47 pontot gyűjtött be a maximális 50-ből.