Jon Aberasturi Izaga nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szombati nyitószakaszát, amellyel ő lett a köverseny történetének első spanyol szakaszgyőztese.


A szombati etapon korán kialakult egy kilencfős szökevénycsoport, amely négy perc feletti előnyt dolgozott ki. A World Tour-sorok nem adtak versenyzőt ebbe a bolyba, így a főmezőny élére előbb a Jumbo-Visma, majd a Mitchelton-Scott állt, majd sorra szálltak be az üldözésbe a világelit csapatai, vezetésükkel az utolsó húsz kilométerhez közeledve az emelkedőn sorra befogták az időközben nyolcfősre zsugorodott szökés tagjait.

A csúcs felé közeledve Valter Attila húzta meg a sort, ezzel övé is lett a hegyi hajrá, és ennek köszönhetően egy kilenc bringásból álló csoport leszakította a mezőny nagy részét. A különbség 23 másodpercig is nőtt, ám a nagy sebességre kapcsoló üldözők ledolgozták a hátrányt, így az elsőségről sprinthajrá döntött.

Aberasturi (Caja Rural-Seguros-RGA) az ausztrál Kaden Grovest (Mitchelton-Scott) és a cseh bajnok Adam Toupalíkot (Elkov-Kasper) előzzte meg. Legjobb magyarként Dina Márton (Kometa-Xstra) 18. helyen ért célba.

Végeredmény - Tour de Hongrie, 1. szakasz, Esztergom-Esztergom, 118 km

1. Jon Aberasturi (spanyol, Caja Rural-Seguros RGA) 2:48:04 óra
2. Kaden Groves (ausztrál, Mitchelton-Scott) azonos idővel
3. Adam Toupalík (cseh, Elkov-Kasper) a. i.
…18. Dina Márton (Kometa-Xstra) a. i.

A Tour de Hongrie további programja:
2. szakasz, vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km (565 m)
3. szakasz, hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km (516 m)
4. szakasz, kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 180 km (1150 m)
5. szakasz, szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km (3259 m)

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!