Alapvetően kutyakozmetikus, de szeret a kutyákról fényképeket is csinálni és azokat megosztani online, az a fotós, aki a Redditen osztotta meg a történetét. Szereti ezt csinálni, ez úgymond a hobbija. Aztán egy nap megkereste egy barátja, hogy lenne-e az esküvői fotósuk, szeretnék alacsonyan tartani a költségeiket. A kutyakozmetikus hezitált, végül azzal győzte meg a barátja, hogy nem baj, ha a képek nem lesznek tökéletesek. Végül 250 dollárért elfogadta a tíz órás munkát.


Elment lefotózni a menyasszony készülődését, a helyszínre érkezésüket, a ceremóniát és az azt követő fogadást is. 11-kor állt munkába, 7:30-ra végzett volna nagyjából. Így mikor felszolgálták a vacsorát, úgy gondolta, ő is szed egy kicsit, hogy bekapjon valamit, de nem engedték meg neki.

azt mondták, nem hagyhatom abba azért, hogy egyek, mert fényképeznem kell; de valójában egyetlen asztalnál sem hagytak nekem helyet.

Fáradtan és éhesen, miközben nagy volt a hőség úgy érezte, nem volt olyan jó ötlet elfogadni a munkát. Még csak vízhez sem tudott jutni. A vőlegény ráadásul azt mondta, vagy fotózik vagy nem fizetik ki.

Megkérdeztem, biztos benne, mire igennel válaszolt, szóval kitöröltem előtte az összes képet, amit csináltam és elindultam azzal, hogy akkor többé nem vagyok a fotósuk.

Azt írta a Redditen, hogy bár 250 dollárt ígértek neki, de ő már akkor úgy volt vele, hogy ő fizet ugyanennyit egy pohár hideg vízért, és hogy öt percre leülhessen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!