Törökoszágban 1923-ban kikiáltották a köztársaságot, a következő tizenegy évben pedig Kemal Atatürk irányította a jókora országot, egész sornyi szociális, kulturális, valamint gazdasági reformot hozva.
Ezek számos esetben óriási előrelépést hoztak az országnak, a közel ötszáz jelet tartalmazó arab helyett 1928-ban megjelent latin ábécé bevezetésekor azonban a reformerek furcsa lépésre szánták el magukat:
nemes egyszerűséggel kihagyták a Q-t, a W-t és az X-et,
így az embereknek huszonkilenc betűvel kellett megértetni magukat.
A fejlett nyugati világhoz való közeledés jegyében történt változás persze új jeleket is hozott, hogy a kiejtésbeli különbségek írásban is látsszanak - így született meg a
Ç, a Ğ, az İ, az Ö, az Ş, illetve az Ü.
Az ország nyomdái egyetlen szempillantás alatt eldobták a régi betűkészleteket, így a sajtótermékek, a könyvek, illetve a hivatalos iratok mind az új ábécé jeleit használták, de az utcai feliratok, így a buszmegállók táblái, a cégérek, illetve a falragaszok is hirtelen alkalmazkodtak a változáshoz.
Iskolák tömegei nyíltak csak azért, hogy az emberek minél könnyebben megtanulhassák az új jelrendszert, sőt, hosszú időn át maga Kemal Atatürk is járta az országot, hogy kicsit sem teátrális előadásokat tartson az új ábécéről, valamint hogy az embereket saját maga győzze meg arról, hogy épp ez a döntés vezet majd Törökország újbóli nagyságához.
Az akkor tizennégy milliós államban nem átvett három betű ettől függetlenül persze még jelen volt az emberek fejében, használatuk azonban
nem csak egyszerű helyesírási hibának, hanem komoly sértésnek számított volna.
A tiltás alól persze volt kivétel, hiszen az angol vagy más nyelvből érkezett szavakat a törökök nem faragták át a saját jelrendszerük szerint, így a következő évtizedekben Seroks helyett Xerox fénymásolók reklámjai tűntek fel az óriásplakátokon, a ma az egyik legnépszerűbbnek számító tévécsatorna pedig egészen nyugodtan viselheti a Show TV nevet.
A problémák persze ettől függetlenül még nem maradtak el: a perzsa és kurd újévet, a Nowruzt köszöntő képeslapok például többször is okoztak botrányt. Legutóbb 2007-ben, mikor egy délkelet-törökországi város főpolgármestere a tiltott betűt tartalmazó lapok tömegével fejezte ki jókívánságait.
A tiltás leginkább a török lakosság ötödét kitevő kurdok körében okozott jókora hullámokat, hiszen az 1980-ban betiltott - általános iskolákban ma sem használható - nyelvük jórészt ezekre a törvényen kívüli betűkre épült. Az ország egyetlen hivatalos nyelve ugyanakkor a török volt (és ma is az), így a kurdok jó részének nevet is kellett váltaniuk, hogy azokat jól tüntethessék fel a hivatalos személyi irataikban.
Az 1928 novemberében hatályba lépett döntésnek jó eséllyel épp a kurdok voltak az okai, hiszen a többséget jelentő törökök a köztársaság megszületése óta számos ponton tépázták meg a jogaikat, sőt, a kialakult konfliktusok során többször ételembargót és deportálást alkalmaztak ellenük, nem is beszélve az Ararát-felkelést követő 1930-as mészárlástól, ami a legóvatosabb becslések szerint is legalább ötezer (a legmerészebbek szerint pedig 47 ezer) ember halálát okozta.
Az elnyomás ma is folytatódik, 2009-ben azonban az állam a nap huszonnégy órájában sugárzó kurd nyelvű tévécsatornát alapított, 2013. októberében pedig a török kormány
nyolcvanöt év után feloldotta a Q-t, W-t, és X-et érintő tiltást.
