Újabb 6,5 millió adag kínai, koronavírus elleni CoronaVac vakcina érkezett Törökországba - jelentette a török sajtó hétfőn. Ankara összesen 50 millió adagot rendelt a Sinovac Biotech kínai gyógyszergyártó gyengített víruson alapuló oltóanyagából.


Az első hárommillió adag december végén érkezett meg az országba: a szállítmány bevizsgálása után a török gyógyszerfelügyelet engedélyezte a CoronaVac vészhelyzeti alkalmazását, január 14-én pedig megkezdődött a lakosság tömeges beoltása. Bár a bevizsgálás körülbelül két hetet vesz igénybe, a hétfői szállítmány lehetővé teszi, hogy Törökország megszakítás nélkül folytassa oltási programját.

A beoltottak száma múlt hét szerdán meghaladta az egymilliót, jelenleg pedig 1 millió 248 ezren áll a mutató. Eddig túlnyomórészt egészségügyi alkalmazottaknak, kisebb részt idősotthonokban élőknek és dolgozóknak, illetve 85 év felettieknek adták be az oltóanyagot. Az ország lakossága nagyjából 83 millió, így a beoltottak a népesség körülbelül 1,5 százalékát teszik ki. A kínai CoronaVac védőoltást két részletben, 28 nap eltéréssel kell a szervezetbe juttatni.

A török vezetés a CoronaVac alkalmazásán felül az amerikai-német Pfizer-BioNTech-kel is megegyezett 4,5 millió adag oltóanyag beszerzéséről, továbbá a Szputnyik V vakcinát Törökországban is gyártani fogják, és a technológiaátadás már megkezdődött.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!