Vasárnap este töltötte fel a Youtube-ra a harmadik koronavírusos videóját Toroczkai László. Ezekben nézőinek próbálja elmagyarázni a jelenség mozgatórugóit, az okokat, a miérteket - egyszóval az igazságot, az elhallgatott fajtából. Toroczkai "igazságkeresését" ugyanakkor a Facebook már megunta: tavaly az európai parlamenti választás előtt törölték fiókját, azóta van letiltva, szinte biztos, hogy gyűlöletkeltő beszéd miatt, ugyanis Toroczkai - és pártja, a Mi Hazánk - rendszeresen hangoztat nyíltan rasszista, homofób szólamokat, és a hazai parlamentben egyedüliként enged maga közé nyíltan nácibarát tagokat. Mindez nem akadályozza a közmédiát és kormánybarát sajtót abban, hogy Toroczkait nemcsak sokszor, de kellemes modorban szólaltassák meg. Mellesleg a Mi Hazánk volt az egyetlen "ellenzéki" párt, amely a felhatalmazási törvényt is megszavazta.

Szintet léptek: már 5 százalékos párt körvonalazódik a Toroczkai-féle szélsőjobb körül

Ha így folytatják, ott lehetnek a következő parlamentben a Jobbik szakadárjai.

Toroczkai három videója együtt mintegy 45 percet tesz ki, és több szempontból figyelemre méltó, még akkor is, ha a tartalma helyenként teljes képtelenséggel vegyített uszítás:

  • az első videó több mint 600 ezren nézték meg, a hármat együtt lassan egymillióan.
  • Más-más mértékben, de mindhárom filmben fellelhetők az orosz propagandaanyagok jellemzői.
  • Reális megállapítások (például: többet kellene tesztelni) keverednek képtelenségekkel, az egész pedig oda fut ki, hogy egy jól körülhatárolt csoport szándékosan szabadította ránk ezt az egészet,
  • és hogyhogy nem, pont egy Rothschild-idézet mondja el a lényeget, hogy miképp lehet a koronavíruson sok pénzt keresni.
  • Már az egyes részek címei is beszédesek: Valaki hazudik / Kik szabadították ránk a koronavírust? / A koronavírus haszonélvezői.

Főbb állítások

Más szélsőjobbos társaival szemben Toroczkai nem akarja elbagatellizálni a koronavírus jelentőségét, és az amerikai neonáciktól eltérően nem is zsidókat akar megfertőzni vele, inkább egy globális összeesküvésnek tartja a jelenséget, amit valahonnan Bill Gates környékéről szabadítottak a világra, és természetesen az se véletlen, hogy az Európai Unió területére betörhetett a vírus. A második részben hangzik el az egyik alapállítás:

nem ördögtől való azt feltételezni, hogy mesterségesen robbantották ki ezt a járványt, és akár titkosszolgálatok, országok, államok állnak mögötte.

Elbizonytalanítás - szakértői állítják, ez az orosz propagandaanyagok egyik fő célja. Hogy az állampolgár egy idő után mindenben kételkedjen, ne bízzon az intézményekben, senkinek se higgyen, engedje el a racionális érveket, lássa a világot kaotikusnak, ahol senki nem mond igazat: a politikus hazudik, az egészségügyi szervezet vezetője átver mindenkit.

Toroczkai láthatóan tudatosan alkalmazza ezt a technikát. Például addig nem megy el, hogy azt mondja, a súlyosan fertőzött Iránra Izrael eresztette rá a koronavírust, de azt már mondja, hogy "tekintettel arra, hogy Irán jelenleg is háborúban áll az Egyesült Államokkal és Izraellel, nem meglepő, hogy az iráni vezetés az amerikaiakat és Izraelt gyanúsította meg, hogy elterjesztették országukban a koronavírust." Mutat olyan felvételt, ahol egy ittas - később letartóztatott - utas nyalogatja a brüsszeli metró kapaszkodóját, közben azt mondja: nem tudjuk az illetőről, hogy esetleg valamilyen feladatot teljesít-e.

Idéz több koronavírusos összeesküvés elméletet (biofegyver, kiszökött a kínai laborból), valamelyiktől kicsit távolságot tart, valamelyiket elfogadja, de kicsit úgy beszél mindegyikről "mintha lenne benne valami" - nem tesz különbséget tények, feltételezések, cáfolt képtelenségek közt. Ettől néha nem egyszerű kihámozni, hogy mit akar mondani az egyes részekben - bár a lényeget tekintve nincs nehéz dolgunk.

A minta: Oroszország

Két felelőse van annak, hogy Európában elterjedt a vírus: az egyik az Egészségügyi Világszervezet.

A WHO az első pillanattól kezdve mintha azon dolgozott volna, hogy ez a vírus kitörjön Kínából, és lehetőség szerint megfertőzze az egész világot

- állítja a Mi Hazánk elnöke, odáig menve, hogy

WHO elnöke, Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz etióp miniszterként "három kolerajárvány kitörését tussolta el", bár az nem világos, hogyan lehet egy kolarejárványt utólag eltussolni.

A másik felelős pedig Brüsszel.

Lehetetlen nem észrevenni, hogy az Európai Unió jelenlegi vezetőinek fontosabbak a bevándorlók, de tulajdonképpen bárki fontosabb, mint maguk az európaiak. (…) Az unió vezetői most is nyitva hagyták az unió külső határait, és tétlenül várták, amíg kezelhetetlenné válik a helyzet, és európaiak ezrei halnak meg a járvány következtében.

Az persze nem kerül elő, hogy miként lehet a globális világban bármit lezárni az utazás és a kereskedelem területén teljesen és hirtelen, de mire erre gondolhatnánk, máris megtaláltuk a koronavírus elleni védekezés mintáját: Oroszország és Mongólia. Azért mert február elején lezárták a határaikat Kínával. (A légi közlekedés ettől még fennmaradt, ráadásul Oroszországban is emelkedik a fertőzések száma, még úgy is, hogy a hivatalos adat fenntartásokkal kezelendő.)

Pekingből érkező, védőmaszkot viselő kínai utas halad el egy orosz rendőr előtt a moszkvai Seremetyjevo nemzetközi repülőtéren 2020. február 19-én. Oroszország február 20-ától tiltotta meg kínai állampolgároknak, hogy belépjenek a területére. Fotó: MTI/EPA/Szergej Csirikov

Az igazi haszonélvezők

Toroczkai szerint a WHO-elnök és az Európai Bizottságot vezető Ursula von der Leyen "személy szerint is felelősek, hogy az uniót veszélybe sodorták, és bedöntötték az európai gazdaságot, és európaiak ezrei halnak meg a világjárvány miatt." De természetesen ők is csak végrehajtók, akik levezénylik a mestertervet. Amit azok készítettek, "akik tudták előre, hogy jönni fog ez a koronavírus". A képlet egyszerű, jön a Rotschildi-idézet, akkor vásárolni, amikor lenn vannak az árak ("vér van az utcán"). A koronavírus értelme tehát a spekuláció, hogy a most olcsón felvásárolt javakból "a világot uraló szűk kis kör, a dollármillárdosok köre, még hatalmasabbá fog válni, vagyonuk és hatalmuk még nagyobb lesz a járvány végén, és az egyszerű emberek kiszolgáltatottsága csak nőni fog." Ez a tanulság.

A videót készítők azért figyeltek, hogy a kompetencia látszatát keltsék, Toroczkai sokszor idéz számsorokat, tanulmányokat, újságcikkeket, nem összecsapott munkáról van szó, időt és energiát tettek bele. Az egésznek még sincs más üzenete, mint az oroszbarát politikai állásfoglalásnak általában:

az unió nemcsak elrontotta, de el is akarta rontani a koronavírus elleni fellépést, hogy a jellemzően amerikai dollármágnásoknak pénzszerzési lehetőséget teremtsen, és csak Oroszország az a környéken, amelyik jól áll a problémához.

Toroczkai került már putyinista fajvédők közelébe korábban is, de ilyen nyílt Kreml-szimpátia felé eddig nem érkezett tőle.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!