Az első helyen kiemelt Udvardy Panna nyerte a Brazíliavárosban rendezett 60 ezer dollár (20 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornát. A magyar játékos a vasárnapi döntőben három szettben győzött a hatodikként rangsorsolt orosz Jelina Avaneszjan ellen.

Sikerének köszönhetően a 23 éves Udvardy hétfőtől a legjobb száz között lesz a világranglistán - karriercsúccsal a 96. helyen áll majd -, a januári ausztrál nyílt bajnokságon pedig főtáblásként vehet részt - áll a magyar szövetség beszámolójában.

Kapcsolódó

Világszenzáció: Grand Slam-győztes teniszezőt vert Piros Zsombor

Ez már a második nagy bravúrja a magyar játékosnak.

Bondár Anna is ott van a top100-ban, jelen állás szerint a 91. lesz a friss rangsorban.

Döntő

Udvardy Panna (1.)-Jelina Avaneszjan (orosz, 6.) 0:6, 6:4, 6:3

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!