Súlyos katasztrófahelyzet kihirdetését kérte vasárnap a tornádók sújtotta Kentucky állam kormányzója az Egyesült Államok szövetségi kormányától a heves viharok okozta károk miatt - jelentette be az amerikai szövetségi katasztrófavédelmi hivatal (FEMA).


At MTI közlése szerint a FEMA vezetője, Deanne Criswell újságíróknak azt mondta, hogy Andrew Beshear kormányzó hivatalosan is benyújtotta kérését, amely - ha jóváhagyják - lehetővé tenné, hogy az állam további szövetségi pénzügyi forrásokban részesüljön. A hivatal weboldalán olvasható információk szerint Kentucky jelenleg legfeljebb ötmillió dollárra számíthat a szövetségi kormánytól, azonban súlyos katasztrófahelyzet esetén ennek az összegnek nem lenne felső határa, a szövetségi támogatásokba pedig egyebek között az állami infrastruktúra helyreállítása is beletartozna.

A demokrata párti Beshear a CNN hírtelevíziónak vasárnap este azt nyilatkozta: jóllehet egyelőre nem tudják, hányan vesztették életüket a tornádókban, a halálos áldozatok száma nagy valószínűséggel száz fölött van, és még mindig rengeteg eltűntet keresnek.

A pusztítás mértéke rettenetes - tette hozzá, kiemelve, hogy több mint ezer ház semmisülhetett meg a katasztrófában.

Vannak helyek, amelyek egyszerűen eltűntek. Úgy értem, teljesen megsemmisültek

- fogalmazott.

Vasárnap a középnyugati tagállamba látogatott Alejandro Mayorkas szövetségi belbiztonsági miniszter is, aki leszögezte: a szövetségi kormány minden tőle telhető segítséget megad a helyi hatóságoknak és mentőcsapatoknak.

Joe Biden elnök szombaton már jóváhagyta a katasztrófahelyzet kihirdetését az államban, Vlagyimir Putyin elnök pedig együttérzését fejezte ki amerikai hivatali partnerének a természeti katasztrófa miatt.

A péntekről szombatra virradóan lecsapott tornádók a legnagyobb pusztítást a Kentucky délnyugati vidékén fekvő, alig több, mint tízezer lakost számláló Mayfield városkában végezték, ahol megrongálódott a tűzoltóság épülete, és beomlott egy gyertyagyár teteje is, a romok alatt pedig sokan életüket vesztették.

Halálos áldozatokat követeltek a tornádók Arkansas államban is, Illinois déli részén, Edwardsville térségében pedig a heves viharok következtében beroskadt az Amazon internetes kereskedőcég logisztikai központjának tetőszerkezete, és többen meghaltak. A tornádók az Egyesült Államok öt tagállamában pusztítottak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!