Állami segítség nélkül a koronavírus-járvány miatti bezárást nem fogja tudni átvészelni a londoni Globe Színház - figyelmeztetett a teártum a kormányhoz eljuttatott dokumentumában.


A hétfőn nyilvánosságra hozott iratban, amelyet a parlament kulturális bizottságának küldtek el, a Shakespeare-színház kiemelte, hogy súlyos pénzügyi veszteségek érték a március végén bevezetett karantén miatt, és amennyiben a kormánytól nem kap sürgős segélyt, nem élik túl a válságot. Mint fogalmaztak, ez tragédia lenne a művészet, a híres brit író öröksége, de az egész ország számára is.

Az 1599-ben épült Shakespeare-színház mását 1997-ben emelték a Temze partján, az eredeti helyszín közelében. Évente több mint egymillióan látogatnak el a színházba, amelyben könyvtár és archívum is működik. A Globe Színház egyebek között az állások megőrzésére már kapott támogatást a kormánytól, de mint írták, további ötmillió fontra (2 milliárd forintra) van szükségük, amely éves forgalmuk 20 százaléka.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: A Hamletet próbálják a színészek Dominic Dromgoole művészeti igazgató rendezésében William Shakespeare újraépített londoni Globe Színházában 2014. április 23-án. A társulat a Globe to Globe Hamlet című turnéval kétéves világ körüli útra készül, hogy a Föld mind a 205 országában bemutassa Shakespeare Hamletjét az angol író születésének 450. évfordulója alkalmából. MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!