A brit színészt egy tánciskolában fedezték fel, tehetségével Elton Johnt is lenyűgözte. A Star Wars castingja azonban katasztrofálisan sikerült.


Tom Holland nemrég bejelentette, az Apple TV számára készült „A zsúfolt szoba” című sorozat munkálatai annyira kimerítették, hogy szünetet tart, visszavonul egy évre.

A kritikusabb rajongók szerint a sorozat nem lett olyan jó, hogy rá kellene pihenni, mások pedig azt hányják a fiatal sztár szemére, hogy 27 évesen még nincs akkora életmű mögötte, amibe belefáradhatott volna.

Thomas Stanley Holland Nagy-Britanniában született 1996. június 1-én a Surreyben található Kingston-upon-Thamesben. Édesanyja Nicola Elizabeth Frost fotós, édesapja Dominic Holland komikus, író.

Holland egy wimbledoni tánciskolába járt, itt figyeltek fel a tehetségére. 2008-ban debütált a West Enden a Billy Elliot musicalben. Eredetileg Billy legjobb barátját, Michaelt alakította, de 2008 őszén már a címszerepet játszotta és nagyon jó kritikákat kapott. 2010-ben, a musical ötödik évfordulóján tartott díszelőadáson a zenét komponáló Elton John is a nézőtéren ült, akit saját bevallása szerint teljesen elvarázsolt az ifjú Tom játéka.

Első filmszerepét Juan Antonio Bayona A lehetetlen című filmjében kapta Naomi Watts és Ewan McGregor oldalán. A film a 2004-es indiai cunami idején játszódó, valós eseményeken alapuló történetet dolgozott fel. A film premierjére 2012-ben került sor, és a sajtó nem győzte dicsérni az ekkor is még csak 16 éves Tom alakítását.

A bemutatót övező interjúkban a rendező és a neves játszótársak is méltatták. Ewan McGregor például így nyilatkozott:

Tom több díjat is nyert A lehetetlenben nyújtott alakításával és számos további díjra jelölték. Népszerűségét jelzi, hogy az USA-ban Ewan McGregor helyett Hollanddal népszerűsítették a filmet.

Kisebb-nagyobb szerepek következtek, melyek közül mindenképp kiemelkedik Ron Howard filmje, a 2015-ös A tenger szívében, amelyben az a Chris Hamsworth volt a főszereplő, akivel Tom később a Marvel-filmekben is együtt dolgozhatott.

Erről a filmről így nyilatkozott Tom:

A világhírt az hozta meg számára, amikor 2016-ban magára húzhatta a népszerű hálószövő, Pókember ruháját az Amerika Kapitány: polgárháború című filmben. Eddig összesen 6 Marvel filmben láthattuk Tomot Peter Parkerként.

Legutóbb a 2021-es Nincs hazaútban tűnt fel a szuperhős szerepében, és bár maga Holland korábban belengette, hogy átadja másnak a stafétát, 2022 végén már arról cikkeztek az újságok, hogy megegyezett a Marvellel egy újabb Pókember trilógiáról, valamint feltűnik a következő két Bosszúállók filmben, sőt, a Disney+-ra tervezett Daredevil sorozatban is.

Hogy Tom Holland kinek mennyire szimpatikus, egyéni ízlés kérdése, de azt nem lehet ráfogni, hogy a lábát lógatta volna az elmúlt években, úgyhogy ne irigyeljünk tőle egy kis pihenést.

Néhány további érdekesség Tom Hollandról:

  • Tom Holland és a Pókember filmekben a barátnőjét alakító Zendaya a magánéletben is egy párt alkotnak.
  • 2022-ben Zendaya Magyarországon forgatott a Dűne2-ben, és Tom Holland meglátogatta kedvesét. A szerencsés és szemfüles rajongók láthatták is a híres párt a Budai Várnegyedben andalogni.
  • Részt vett a Star Wars: Az ébredő erő castingján, Finn szerepére jelentkezett. Elmondása szerint katasztrofálisan sikerült, állandóan elröhögte magát, amiért egy magát droidnak kiadó kollégával kellett összeolvasnia a szövegét.
  • Kedvenc filmje a Ryan közlegény megmentése.
  • Szerepelt volna a 2017-es Jumanjiben, de végül egyeztetési gondok miatt le kellett mondania a Pókember miatt.
  • Egyszer egy VIP buliban táncolhatott volna Madonnával, de annyira lefagyott, hogy végül faképnél hagyta a dívát a táncparketten.
  • Rendezett már rövidfilmet, és azt nyilatkozta, a negyvenes éveiben szívesen kipróbálná magát filmrendezőként is.
  • Amikor Martin Scorsese a Marvel-filmeket kritizálta, Tom így reagált:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!