Összehangolt rendőri akcióban fogták el a komlói nyomozók annak az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezetnek a tagjait, akik több milliárd forintos kárt okoztak a sértetteknek.


Az elkövetői kör vélelmezhetően adathalászatból származó pénzt utalt egy stróman bevonásával létrehozott gazdasági társaság számlájára, majd onnan felvette azt. A rendőrök Diósdon fogták el a 44 éves budapesti férfit, a 27 éves szintén budapesti cinkostársát pedig a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának bevonásával kapcsolták le az M0-s autóúton. A kocsiban ült tartózkodott a 43 éves győri stróman is, így őt is elfogták.

A komlói nyomozók a Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatalával együttműködve több ingatlanban is kutatást tartottak, amelyek során többek között telefonokat, informatikai eszközöket, nagy értékű tévét, arany ékszereket és céges dokumentumokat foglaltak le, továbbá több bankszámlát is zároltak.

A bűnszervezet három tagját előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. A két budapesti férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatásukat. Ellenük információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság. A 43 éves férfit a rendőrök pénzmosás elkövetése miatt hallgatták ki.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!