Cikkünk folyamatosan frissül.

Többen felmondtak az Index újságírói közül - tudta meg a 24.hu. Lapunk elérte Dezső Andrást, az elsőként távozók egyikét, aki megerősítette lapunknak, hogy beadta felmondását. Információink szerint Szalai Bálint a gazdaság rovat újságírója is a távozók közt van.

A nap folyamán a szerkesztőség Dull Szabolcs tegnap menesztett főszerkesztő visszahívását kérte Bodolai Lászlótól, az ügyvéd azonban erre nemet mondott - ezt Munk Veronika főszerkesztő-helyettes mondta el újságírók előtt az Index épületében a csütörtök délutáni szerkesztőségi gyűlés után. "Dull Szabolcs személye jelentette volna, hogy egységesen és függetlenül tudott volna az Index tovább működni" - mondta Munk, aki azt is mondta: "sokak számára véget ért az indexes munka." Új főszerkesztőt - tette hozzá Munk - Bodolai nem nevezett ki, a főszerkesztő-helyetteseket azonban a munka folytatására kérte fel.

Frissítés: az Index háromnegyed négykor közzétett egy közleményt, amelyben azt írták, " a szóbeli tárgyaláson Bodolai határozott nemmel felelt erre a kérésre, majd ezt később írásban is megerősítette, mint közölte, Dull Szabolcs főszerkesztőt nem áll módjában visszavenni."

Az Index Dull Szabolcs visszahívását kérte, Bodolai azonban nemet mondott

Nagy a feszültség a szerkesztőségben, az álláspontok nem közelednek egymáshoz.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!