A helyi Aldiban vásárolt 1,5 százalékos, saját márkás tejre panaszkodik több piliscsabai vásárló. Állításuk szerint szó nélkül visszavették tőlük a tejet, miután visszavitték az üzletbe.


A piliscsabai Aldiban vásárolt 1,5 százalékos, saját márkás tejéről több vásárló is azt állítja, hogy a fogyasztásakor már kis mennyiségnél is maró érzés jelentkezett a nyelven és a nyelőcsöben, később pedig tartós hasfájást okozott - írja a Blikk egy helyi Facebook-csoport alapján.

A csoportban található beszámolók szerint szó nélkül visszavették tőlük a tejet, miután visszavitték az üzletbe.

A lap szerint a vásárlóknak a helyi Aldiban azt mondták, hogy már szóltak a központnak, de állítólag ugyanúgy árulják a problémás tejet. A Facebook-bejegyzések szerint csak bizonyos gyártási sorozatnál lehetnek gondok, a korábban vásárolt ilyen termékek ugyanis fogyaszthatóak.

- mondta a Blikknek Sándor Judit, aki szintén vásárolt ebből a tejből. Panaszával felhívta az Aldi ügyfélszolgálatát, illetve fotót is küldött a problémás termékről, azonban ő sem tud előrelépésről az ügyben.

A lap megkereste a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt és az Aldi központját is, de egyik helyről sem kaptak választ.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!