Korábban mi is megírtuk, hogy Hongkongban az emberek már szinte pánikszerűen, halomszámra vásárolnak be vécépapírból, hogy ne kelljen sokszor boltba menniük, ugyanis ott is rettegnek attól, hogy az utcán megfertőződhetnek a koronavírussal.

Az arcmaszk után most a vécépapír a második legfontosabb hiánycikk. Ennek az oka abban is rejlik, hogy különböző, légből kapott rémhírek terjednek a városban. Például arról, hogy mivel a maszkok már rég elfogytak, a vécépapír-gyártók át fognak állni a maszkok előállítására, emiatt nem lesz elég vécépapír.

Emiatt káosz alakult ki: az emberek pedig azóta is tömött sorokban állnak az üzletek előtt vécépapírért. Amint új szállítmány érkezik, azonnal lecsapnak rá, és pár óra alatt kifosztják a helyiek a készletet.

A BBC most arról számolt be, hogy

hirdetés

késsel felfegyverkezett férfiak kiraboltak egy áruszállító embert egy szupermarket előtt. Amikor a rendőrség letartóztatta az elkövetőket, több száz vécépapírgurigát találtak náluk. A helyi média 600 darab gurigáról számolt be, összesen 1695 hongkongi dollár, azaz több mint 67 ezer forint értékben.

Egy rendőrségi szóvivő azt mondta, három férfit tartóztattak le, akik úgy érték el, hogy az áruszállító átadja nekik a rengeteg vécépapírt, hogy előbb megfenyegették őt.

A BBC szerint Hongkongban már

rizsből, tésztából és tisztítószerekből is egyre többet halmoznak fel a lakosok, arcmaszkot és kézfertőtlenítőt pedig már szinte nem is lehet kapni, annyira elkapkodták a boltokból.


hirdetés