Közel fél évig kényszerítette prostitúcióra 19 éves élettársát egy 31 éves férfi, akit végül Sopronban fogtak el. A lányt tavasszal olyan súlyosan bántalmazta, hogy több csontja is eltörött.


Az orosházi kórházból kapott bejelentést a rendőrség még áprilisban, hogy egy fiatal nőt élettársa olyan súlyosan bántalmazott, hogy arccsont- és szegycsonttörést szenvedett, valamint számos helyen zúzódásos sérüléseket. Kiderült, hogy a bántalmazott nő emberkereskedelem áldozata, és a szexuális kizsákmányolása már hónapok óta folyt, írja a police.hu.

A 19 éves lány tavaly ősszel ismerkedett meg későbbi élettársával, aki prostitúcióra vette rá. A fiatal nő eleinte ugyan beleegyezett a szexuális szolgáltatások nyújtásába, de idővel közölte, hogy nem szeretné ezt tovább folytatni. A nőt ekkor már több országban is futtatta élettársa.

Eleinte csak Magyarországon, de később már Ausztriában és Svédországban is. Több hazai és nemzetközi, szexuális szolgáltatást nyújtó honlapon is hirdette a nő bájait, hogy minél nagyobb jövedelemre tehessen szert.

A férfi áprilisban Ausztriában úgy megverte a lányt, hogy több csontja eltört. Három napig orvosi segítséget sem kapott, mert a férfi nem vitte kórházba. Egy bécsi lakásban bezárva tartotta. A nőnek úgy sikerült tőle megszöknie, hogy a férfi rövid időre magára hagyta. Ekkor szállt fel egy olyan vonatra, ami Magyarországra hozta. Az osztrák pályaudvaron és a vonaton több utas segítséget nyújtott neki, így sikerült hazajutnia, majd édesanyja vitte be az orosházi kórházba, ahonnan a rendőrök egy védett házban helyezték el.

A férfit végül édesanyja soproni házában fogták el június 28-án. A nyomozók szexuális kizsákmányolással elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd bűnügyi őrizetbe vették, és a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészségen kezdeményezték letartóztatását.

A nyomozás során arra is keresik a választ, hogy a férfi más nőket is kényszerített-e hasonló módon szexuális szolgáltatásokra, illetve voltak-e ebben társai.

A férfi elfogásáról videó is készült:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!