Egyes országokban, köztük Magyarországon is jelentős mértékben csökkent a születési arány a koronavírus-járvány során - állapította meg egy az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány.


Magyarország mellett például Olaszországban, Spanyolországban és Ausztriában is csökkent a születési arány, míg más országokban, például Németországban, Norvégiában, Svédországban és Svájcban nem változott, vagy egyenesen némileg növekedett is.

A milánói Luigi Bocconi Tudományegyetem kutatója, Arnstein Aassve vezetésével a szakemberek 22 magas jövedelmű országban elemezték a havi születési adatokat.

A tudósok 2020 novemberétől - tehát a járvány kezdete után kilenc hónappal - 2021 márciusáig vizsgálták az adatokat, ezeket hasonlították össze az egy évvel korábbiakkal. Figyelembe vették a szezonalitásra és a hosszú távú trendekre vonatkozó modelleket is.

A születési arány az elemzés szerint

  • Magyarországon 8,5 százalékkal,
  • Olaszországban 9,1 százalékkal,
  • Spanyolországban 8,4 százalékkal,
  • Portugáliában 6,6 százalékkal esett vissza.
  • Belgiumban, Ausztriában és Szingapúrban is jelentős visszaesés volt tapasztalható.

A vizsgált 22 országból hétnél volt tapasztalható jelentős, a koronavírus-járványra visszavezethető csökkenés.
A kutatók hangsúlyozták, hogy ezek még ideiglenes adatok, amelyek megerősítésre várnak. Ráadásul a jelenleg elérhető adatok csak a pároknak az első koronavírus-hullámra vonatkozó döntéseiről adnak képet, a továbbiakról még nincsenek becslések.

A szakértők szerint a járvány egészére visszatekintve még jelentősebb visszaesést lehet majd megállapítani.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!