Több mint ötezer embert vettek őrizetbe a hatóságok a kubai tüntetéseken az utóbbi három napban - írja az MTI egy helyi hírportálra hivatkozva. Beszámolók szerint az előállítottak között körülbelül százhúsz aktivista és újságíró van. Sajtóhírek szerint egy tüntető hétfőn életét vesztette Havannában, azt azonban nem tudni, hogy pontosan milyen körülmények között.


A kubai kormány szerdán bejelentette, hogy ideiglenesen feloldja az utazók által az országba bevihető élelmiszerek és gyógyszerek mennyiségére vonatkozó korlátozásokat.

A hatóságok így próbálnak engedni a tiltakozók egyik követelésének, miszerint el kell törölni a vámkorlátozásokat azokra az alapvető cikkekre, amelyekből súlyos hiány alakult ki Kubában. Manuel Marrero miniszterelnök azt közölte, hogy az intézkedés jövő hétfőtől lesz hatályban egészen év végéig, de nem említette, hogy ennek bármi köze lenne a tüntetésekhez.

Vasárnap ezrek vonultak az utcára Kubában. Szakértők a diktatúra elmúlt évtizedeinek egyik legnagyobb demonstrációjaként azonosították a történteket. A karibi országban az eleve kritikus élelmiszer- és gyógyszerhelyzet a világjárvány alatt csak tovább súlyosbodott, a hiány miatt egyre komolyabb a felháborodás a kommunista vezetéssel szemben. Havannától kezdve a kis falvakig több százan skandálták a "szabadság", "le a diktatúrával" és egyéb, kormányellenes jelszavakat, miközben a Castro-korszakot követő főtitkár

Miguel Díaz-Canel aki kormányával az USA szankcióit okolja a problémákért a propagandáját pedig a lakosság lázításáért - felhívta támogatóit, hogy ők is vonuljanak az utcákra. A tüntetések ezután összecsapásokba torkolltak. Havannában a biztonsági erők lecsaptak a békés megmozdulásokra, és erőszakos összetűzések alakultak ki.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!